Az egyik árvácskás cserépben kihajtott egy szál spenót. Örök titok marad, hogy a kerti földdel, vagy az árvácskatővel került a cserépbe, lényeg az, hogy növekedése már nem volt tetszetős a szememnek, úgyhogy kivettem. Gondoltam, ha már ilyen szépen kifejlődött, megeszem, bár nem vagyok túlságosan főzelék párti, sajnos. Éppen ezért támadt fel bennem a reform gondolat: legyen leves belőle.

A friss zsenge zöld levélkéket összeaprítottam, finom habarással felfőztem, enyhén ízesítettem, s azután, mint aki jól végezte dolgát, nekiláttam kiértékelni a végeredményt. A színével, könnyedségével elégedett voltam. Ám az íze valahogy nem lett az igazi. Nem akartam magamat cserben hagyni, és szegény növénynek sem csalódást okozni, hogy nem hasznosítom, ezért bekanalaztam a nagy részét. Ám van még lent a kertben belőle egy-két szál, sőt, lehet, hogy kelni fog a jó esők után, elhatároztam tehát, hogy tökélyre fogom kísérletezni a levesemet. Igyekszem a kihíváshoz erőt, vagy inkább időt gyűjteni, némi, vélt hozzávalóról gondoskodni, s majd látom… Vagy inkább ízlelem, és érzem a különbséget.

Megtanultam, mindent hasznosítani kell, eldobni semmit sem szabad. Van sóskám is, amit nem főzök meg, azt megeszik a tyúkocskáim, boldog örömmel. Szóval sóska-, vagy spenótleves? Egyikről sem mondok le.

Ez a bejegyzés 2018 05 10 16:40-kor készült és a következő kategóriákban található: Napló. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.