Néprajzi utazás – Öreg Szuhay
A birkák elheveredve szenderegtek, ő tüzet penderített, s a tűzhöz kuporodva szalonnát pirított vacsorára nyárson. Egyszer a tűz túlsó oldalán oda söndörög a sötétség vemhéből a majom – tollas csákóval a fején, sárgarézgombos piros dolmányban, kis puskával a vállán – letiszteleg keményen a juhásznak, azzal leül a tűzhöz és melegíteni kezdi előrenyújtva a kezeit.
A juhász, aki még majmot nem látott világéletében, szinte ónossá vált a rémülettől. A lélegzete elakadt, a szeme kidiósodott, a nyársról a szalonnát a tűzbe pottyantotta, s az ott elkezdett lángolva égni, hangos sistergéssel…
Mikor kissé magához tért, fölugrott fektéből és kalapját megemelve odaköszönt a majomnak:
- Jó estét kívánok!
Az ismét tisztelgett neki, csak már hanyagabbul, mint az imént. A juhász visszaült a helyére s csak a szeme+ sarkából, kellő óvatossággal – elkezdte szemrevételezni a jövevényt és öltözetét.
- Valami szörnyű öreg lehet, hogy ilyen kicsivé lett.
Ló virágos népi motívumok.
Aztán úgy érezte, hogy valamit mondani kell, mert úgy hozza magával a tisztesség. Rámutatott hát a majom kispuskájára és megszólalt:
- Szógált én néköm is egy jó komám a 38-asoknál, annak is ilyen takaros puskája vót!…
A majom, ahogy a puskára mutatott, fölpattant, mint a rugó és a puskával fegyverfogást végzett: váll-ra, súly-ra, láb-hoz. De olyan őrjöngve, hogy a juhásznak a haja is égnek meredt az iszonyattól. A majom aztán összegömbölyödött, mint a kutya és látszólag elszunnyadt. Mire a juhász nagyobb bátorságot vett, hogy szemügyre vegye.
- Nincs ennek csizmája se, – enné meg az avas, – oszt szőrös a lába hegyétől a feje tetejéig! Nem is generális ez, hanem valami puruttya ludvérc(1) (szellem)! Megyek is, osztán elfüstölöm!
El is ballagott a közeli szalmaboglyához, kihúzott néhány jó marék szalmát, visszament vele a tűzhöz, ráült a szalmára, hogy a szél el ne hordja, s elkezdte a szalmát aprónként a tűzre rakosgatni.
Igen ám, de a majom se volt rest. Ő is elfarolt, hozott szalmát, ráült és rakosgatni kezdte a tűzre, miközben irtózatosakat fintorgott a juhász felé. 
Azt erre ismét elővette a félsz:
- Nem származhat ebből semmi jó, jobb bizony, ha én is elmegyek innét!
Azzal szólította is már Jakabot, a szamarát és felült a hátára. Mikor elindult, a majom észrevette, hogy itt akarja hagyni, nosza, nekiszaladt a szamárnak, fölugrott a farára, onnét meg a juhász vállára pattant.
Ez már több volt a soknál, a juhász ijedtében lefordult a szamárról. A szamár meg azt hitte, minden rendben van, elkezdett kocogni a majommal a tanyánk felé. Meg is érkezett és megállt az udvaron a juhász lakása előtt. Várt, várt, de hogy oszt nem jött elő senki, mert sűrű éjszaka volt, nagyot ordított, jelentkezése okából. Erre megjelent az ajtóban csak úgy egy szál fehérneműben a juhász felesége. S ahogy a szamár hátán a nagydarab juhász helyett az apró majmot pillantotta meg, akkorát visított rémületében, hogy az egész tanyavilág fölébredt. Jöttek istállólámpákkal, gyertyákkal, vasvillákkal és ásókkal és dühös rémülettel nekiestek a majomnak. Agyon is verték volna, de a szamár hátán jobbra-balra forogva tisztelgett nekik és csinálta villámgyorsan a kispuskával a fegyverfogásokat. Erre megtorpant a nép és elszaladt az öreg Szuhayért. Érkezett sietve az öreg, s ahogy megpillantotta a majmot, elkacagta magát:
- Adjál pacsit! – kiáltott a majomra, s az makogva lekezelt vele.
Aztán mindenkivel kezet szorított, mire szent lőn a barátság és a béke.
Szuhay tűzi legénynek alkalmazta a majmot a konyhán. Ő hordta be a fát, azon kívül a lábbeliket pucolta és rezeket fényesített. Nagyszerűen bevált.
Az őszi kecskeméti vásáron Szuhay már kis piros csizmákat is vett neki, buzgó szolgálatai elismeréséül. …
I./ Forrás: zalai Szalay László dr. (Kiskőrös, 1879. 11. 26. – Budapest, 1944. febr. 15.): Öreg Szuhay / Junior Kontinens Kiadó, Budapest, 1990.,: 266-269. old.
II./ Forrás: Magyar Értelmező Kéziszótár I. kötet 863. old.
Akadémiai Kiadó, Budapest 1985
1/ lidérc, ludvérc: 1. A babonában: bolygótűzként megjelenő gonosz szellem (lidércfény: meggyulladt mocsárgáz). 
2./ A babonában: kínos álmokat okozó gonosz szellem.
3./A babonában: madár formájú szellem.
III./ Forrás: Kis magyar néprajz a rádióban
RTV – MINERVA BUDAPEST, 1978, 331-332. old.
A lidérc a magyar népi hitvilág legközismertebb fogalmai közé tartozi. fogalomkörbe tartozik még az apró emberke alakjába elképzelt piritusz vagy földi ördög is. Dunántúli hit szerint egyik lába lóláb, míg az erdélyi és a moldvai hagyományok szerint viszont lúdlába van.
Ezek és más repülő rosszindulatú tüzes emberfeletti lények, szellemek (pl. sárkány, démon, tündér, boszorkány stb.) leginkább a szórakoztató történetekbe kerültek és Európában mindenütt ismertek. Eredetük helyét és idejét lehetetlen pontosan meghatározni.
Közreadta:
Hankó Györgyné
Zöldág Hagyományőrző Szakkör
Előzmény: http://www.varosivisszhang.hu/?p=32355