Kamerák lepik el a várost?

kamerak-lepik-el03.jpgRESZKESSENEK A RONGÁLÓK…
Új fajta szabadidősport kezd rohamléptekben terjedni a városban, ez pedig a közterületi rongálás. A hatóságok magyarázkodva egymásnak adhatják a szót, a lényeg azonban egy: a tettes nagyobb részt ismeretlen, a kár esetenként nem olyan jelentős. S ha a rendőrség kézre is keríti az elkövetőket, a büntetésnek nincs elrettentő hatása. Megoldásnak pedig lenni kell…

Már tavaly is több millió forint kára származott az önkormányzatnak – azaz összességében minden szentesi lakosnak – a közterületi rongálások eredményeként. Idén a helyzet sokkal roszszabb a tavalyinál. A kritikus pontok az óvodák, a Kurcát átívelő fahíd, ill. a Kurca egész szakasza, valamint a Koszta József Múzeum környéke, a liget és az egész városközpont.

kamerak-lepik-el02.jpgKotymán László vagyonvédelmi szakembert arról kérdeztük, vajon a térfigyelő rendszerek mennyire tudnak a kilátástalannak tűnő helyzeten változtatni.

– Ahol térfigyelő rendszer van, ott gyakorlatilag megszűnik a bűnözés, – mondta. Az igaz, hogy környékünkön ezt  a módszert még egy település sem vezette be, de a Dunántúlon kiválóak a tapasztalatok, – hallottuk a szakembertől. S hogy mennyire költséges ez az eljárás?

– Ez attól függ. Ha azt vesszük, hogy 1 kamera 3-5 millió forint, akkor mondhatjuk, hogy ez nem kevés.

Hétfő reggelre az Árpád utcai óvoda kerítésének egy darabját döntötték le az “erős emberek”. Az óvoda udvarába bemászva virágokat tépkedtek ki, berendezési tárgyakat rongáltak meg és kiborogatták a szemeteskukákat.

– Óvodák esetében is mérvadó a pénzhiány. A számukra biztosítható védelmi megoldás legkevesebb 164 ezer forintból kihozható, de tudom, hogy erre sincs pénzük.

– Egyébként egy városi térfigyelő rendszer kialakítása mennyi idő alatt térül meg? – kérdeztük.

kamerak-lepik-el01.jpg– 5-6 év alatt biztosan, – jegyezte meg Kotymán László, aki azt is elárulta, hogy már folynak tárgyalások az önkormányzattal ez ügyben. Pályázat függvénye, hogy mikor lesz térfigyelő rendszer Szentesen.
Addig is? Addig is van, volna, s bizonyára lesz is megoldás. Kotymán László ajánlott olyan kisebb kapacitású rendszert, amelyet szúrópróba szerűen a város különböző pontjain – hol itt, hol ott – el lehet helyezni. Ez a befektetés mindöszsze néhány százezer forint. Úgyhogy jó lesz elkezdeni rettegni a vandáloknak! A kandikamerát ugyanis becsapni szerencsére nem lehet.

Kotymán László szerint ez a módszer is jelentősen visszaszorítaná az ilyen jellegű, de más egyéb cselekményeket is.

Annyi mindenre van, és annyi másra nincs pénz ebben a városban. A vandalizmus megállítása érdekében semmi sem lehet drága!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.