Egyedül a hit által – Luther reformációja – 3. A szerzetesi évek
Nagyon fontos beszélnünk ezekről az évekről, mert itt formálódott meg az a tudás, ismeret, amely reformátorrá tette Luthert.
Apja jogásznak szánta, nagy tervei voltak fiával és nagyon csalódott volt, amikor Martin a szerzetesi életet választotta. Ebben a választásban az a bizonyos vihar – élmény játszott szerepet, de leginkább amiatt az említett ok miatt, hogy a vihar a középkori ember számára félelmet jelentett. Luther is a szabadban átvészelt vihar miatt fogadta meg, hogy szerzetes lesz. Túlélte a vihart és bevonult az erfurti kolostorba.
A szerzetesi életről így írt később: „A kolostorban enni- és innivalónk volt elég, de szívünkben és lelkiismeretünkben szenvedés és gyötrelem fészkelt, és a lélek szenvedése mindennél nagyobb. Gyakran megrémültem Jézus nevétől, és amikor felnéztem Hozzá a keresztre, olyannak tűnt nekem, mint a villám. (…) A kolostorban nem gondoltam asszonyra, pénzre, gyerekre, javakra, hanem mindig csak azért remegett és vergődött a szívem, hogy Isten kegyelmes legyen hozzám.”
Ez a mondat teljes mértékben megmutatja, hogy mi hajtotta Luthert a kolostorba: szerette volna megtalálni a közvetlen utat Istenhez. A misézés, a liturgia, minden, ami ehhez az élethez tartozott, végtelen félelemmel töltötte el, mert benne egy haragvó, bosszúálló, kegyetlen Isten képe élt. A szerzetesi kötelesség még fokozta ezt a félelmet. A rengeteg szabály, amelyek között élt, csak azt erősítette meg benne, hogy Isten nem szereti az embert. Jézus Krisztus mintha nem is létezett volna: hallhattuk vallomásában: a villámot juttatta eszébe ha a kereszten függő testre nézett, azt a jelenséget, amely a korabeli babonában az Isten haragját jelentette.
Abban a korban ritkán olvasták a Bibliát. Még a szerzetesek sem. Felolvastak nekik belőle, erősen megválogatott részeket. Az eredeti nyelven írt változatokat pedig egyáltalán nem használhatták. Hiszen akkor nagyon gyorsan kiderült volna, hogy az egyház némely tanítása teljesen ellentétes azzal a Könyvvel, amelyen alapszik. Ami elég furcsának tűnhet, hiszen a kolostori lét egyik alapja ma már az Írás olvasása, értelmezése.
Amikor Luther szerzetes lett, az Ágoston rend két pártra szakadt: az egyik reformokat kívánt, a másik ellenezte ezeket e törekvéseket. A reformok sürgetése teljesen érthető volt, hiszen ebben az időben már alig kerültek betartásra a szerzetesi fogadalom alapelvei: az engedelmesség, a szegénység, a szüzesség. Természetesen a reformokat követelő ág nem győzhetett, ennek leginkább gazdasági okai voltak: nehéz volt lemondani a birtokokról és az ebből érkező gazdagságról.
Ilyen helyzetben lépett a rendbe Luther, harcolva önmagával, a benne érlelődő Istenképpel, a lelkében levő fájdalommal és keresve az igazságot, az utat Istenhez, a lehetőséget, hogy megszabaduljon a marcangoló lelkiismeret furdalástól.
De minderre nem kapott gyógyírt a kolostorban. Vagy nem kapott volna, ha nem szemelik ki jövendőbeli tudós atyának és nem kap egy teljes szövegű Bibliát, az egyház által előírt, Hieronymus által latinra fordított Bibliát.
(Folytatjuk!)
Veres-Ravai Réka
evangélikus lelkész
Megjelent online lapszámunk 3. oldalán, letölthető, menthető: http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41368
előző rész: http://www.varosivisszhang.hu/?p=31375
következő rész: http://www.varosivisszhang.hu/?p=31388
(Fotó: Luther bibliafordítása német nyelvre 1534.)