Dömsödi Teréz: Örök billegés
(A Petőfisek Nagy Találkozójára 2017. 09. 09.)
A nagy aulában az első nap
sírtam, amikor anya itt hagyott.
Azután jött sok nap, több ezer is…
Gyűltek a képek, az emlék, a tudás,
mert akartam tudni, több lenni, más,
felfedezni mindent, mi felfedezhető.
Míg megkelt a kis tarisznyába az útravaló,
már pontosan tudtam, hogy ez leszek;
Eggyé gyúrom mindazt, mit a végtelenből
hoztam, s mit adok az örök időnek tovább.
Itt kaptam hozzá szép szót, emberi tartást;
Méltósággal teremtsek alkotást, varázst…
Mindent most köszönök, ami felemelt,
a kudarcot, ami megedzett, s mint égig érő
létra, a mára épülő holnap fokain léphetek,
s tudom, nincsen hiába semmi sem…
Tanulok ma is az élet leckekönyvéből,
és sorra felfedezem, mi felfedezhető.
Lám, így lettem – vagyok – örök diák,
sejtelmes sorsom serény formálójává.
Néha billeg a létra, csúszom fokról-fokra.
Van, hogy rosszul felelek Neki, oda fel!
Ám megállni, emberül, idelenn – végig,
örök feladat, nemes küldetés…
Szentes, 2017. augusztus 3.
A fenti képen a Petőfi Sándor Általános Iskola 1. A. osztálya 1972-ben. Lent a 8. C osztály 1980-ban, a ballagás napján.