Az emberi agy titkai nyomán I.
MOSOLY ÉS KÖNNYEK
Életem során gyakran hallottam, sőt az elmúlt ötven év alatt sokszor tapasztaltam, hogy a tudás és az információ hatalom. Eligazodni az emberiség által felhalmozott ismeretanyagban életünk kiszabott évei alatt, bizony nem könnyű feladat. Alapos válogatásra, szelektálásra van szükség. Mi legyen az, amit általános ismeret szintjén kell, hogy tudjunk és mi legyen az, amibe mélyebben kell betekintenünk?
Mint agyvérzést túlélő, valamint idős, Alzheimer’s kóros hozzátartozóim civil gondoskodója, fontosnak tartottam a lehető legtöbb ismeret megszerzését, nem csak az idős kor sajátosságairól, hanem arról a szervünkről is, mely vezető szerepet játszhat sok, a kor előrehaladtával összefüggő betegség kialakulásában.
Vizsgálódásom tárgya, egy 1.3608 kg súlyú (nőknél ez a súly 130 g-mal kevesebb, ami azonban bizonyítottan nem jelent kisebb fokú intelligenciát!) karfiol formához hasonló szervünk, az agy. Szerkezetének, működésének megismerése előtt azonban egy rövid történeti visszapillantás során vázolom fel, hogy az évezredek során miként vélekedtek, hogyan magyarázták, vizsgálták, kutatták az emberi test legösz-szetettebb, legbonyolultabb szervét.
A Krisztusi időszámítás előtt (B. C. – Before Christ) 4.000 Mezopotámia, Sumer periódus. Ebből az időből származik az az első írásos feljegyzés, melyben az ismeretlen szerző beszámol megfigyeléséről, miszerint ha egy bizonyos növény érett termését meghasították, folyadék folyt ki belőle. Gumóját ha feltörték, apró fekete magokat találtak benne. E folyadékot vagy magvakat, ha nagy mennyiségben fogyasztották, jelentősen megváltozott az egyén szokásos viselkedése. Ma már tudott, a növény a mák volt, és a viselkedés változást a folyadékban, magvakban lévő hatóanyag, az ópium, és annak agyműködést befolyásoló hatása váltotta ki.
B. C. 2.500. Az ősi egyiptomiak azt hitték, hogy a szív az emberi test legfontosabb szerve. A Halál Könyvének papiruszai alapján sebészek számoltak be, hogy a mumifikálásra váró halott testéből kidobták az agyat, mert azt értéktelennek, a túlvilágra érdemtelennek tartották átvinni.
B. C. 2.000, Dél-Amerika. Archeológusok nagy kiterjedésű indián település ásatása során olyan csontvázakra bukkantak, amelyeken a koponya meglékelésének bizonyított jelei voltak felfedezhetők. Feltételezések szerint ezek a primitív körülmények között, bronzból, vagy láva kőzetből élesre faragott kések segítségével, mindenfajta fájdalom csillapítás nélkül végrehajtott műveletek agyi megbetegedések, pl. fejfájás, epilepszia vagy egyéb idegrendszeri elváltozás gyógyítására szolgáltak, és a talált, felnyitott koponyák nagy számára való tekintettel meglehetősen gyakori beavatkozások voltak.
B. C. 450, Alcmaeon nevű görög orvos tanulmánya számol be először, hogy az emberi test központi szerve nem a szív, hanem az agy, mert itt megy végbe az észlelés és a gondolkodás.
B. C. 335. Ugyancsak egy görög orvos, Aristone cáfolta, hogy a gondolkodás az agyhoz lenne kötve, mivel feltételezése szerint az alapgondolkodás, az ún. racionális lélek anyagtalan, testrészhez nem kötött. Az agy működésének ezen megközelítése jelentős alapul szolgált a későbbiekben a rövid és a hosszú távú emlékezőkészséget kutatók számára.
B. C. 300. Két alexandriai biológus, Herophilus és Erasist-ratus elsőként tett jelentős beszámolót emberi testen végzett boncolásról. Az agy anatómiai elemzése során, annak felületén ún. intelligencia-barázdálódásokról számoltak be, és határoltak el egymástól érzékelő és mozgató idegeket.
B. C. 170 . A római gladiátorok orvosa, Galen az agyat egy olyan mirigyként kívánta elfogadtatni, aminek működése négy alapfolyadék (vér, flegma, méreg, harag) létével függ össze. Ezek egymáshoz való viszonya és szintje határozza meg az egyén temperamentumát, egyben az egész szervezet működését. Megjelölt továbbá az agy különböző részein található mentális területeket is, ami alapján helyet kapott pl. az emlékezés, érzelem, érzékelés és észlelés. Hipotézise dominánsan befolyásolta több mint két évszázadon keresztül az agy működésével összefüggő teóriákat.
A középkor éveiben, az 1100-1500-as évek között az agy és működésének vizsgálta jelentősen háttérbe szorult. Képzetlen borbélyok végeztek kis falusi üzleteikben ún. őrültség kövétől megszabadító koponyalékelő beavatkozás. Képzett sebészeknek talán a papokat lehetett tekinteni, akik gyógyító képzést ugyan kaptak, de anatómiai oktatásban nem részesültek. Műtétet, boncolást ezekben az évszázadokban nem végeztek, mert ezekkel a beavatkozásokkal a hit magasabb szintű védői által meghatározott törvények szerint a gonoszt szolgálva gátolták volna a test túlvilági feltámadását.
(Folytatása következik)
Susan T. de Buzna dr. (USA)