50 év után találkoztunk a HMG-ben! Csodálatos nap volt!
Az 1967-ben a HMG-ben érettségizettek közül a még élő diákok több mint 80 %-a együtt ünnepelt. A szó legnemesebb értelmében ünnepeltünk.
Megszólalt a HMG harangja, szalagot kötöttünk az iskola zászlajára, mécsest gyújtottunk az elhunytakért, verset hallgattunk, köszöntő beszédek hangzottak el, megajándékoztuk tanárainkat.
50 év nagyon sok egy ember életében. Sorra érkeztek a diákok a díszterembe. Ránéztünk a másikra, kutattunk az emlékeink között, aztán feltettük a kérdést: Ki vagy? Amikor elhangzott a név, csak megöleltük diáktársunkat, boldogok voltunk, hogy én is, ő is eljött! A sok fiatalosan csillogó szempár hol elhomályosult a könnyektől, hol vidáman villant együttlétünk alatt. Szerencsére még vannak olyan tanáraink, akik el tudtak jönni a találkozóra és vannak olyanok is, akik csak lélekben tudtak velünk lenni. A pedagógusok és a diákok közül sokan már soha nem lehetnek körünkben. Nagyon hiányoztak most is!
Akik kigondolták és megszervezték ezt a napot, már csak akkor nyugodtak meg, amikor jött a sok-sok köszönöm, hálás ölelés és kézfogás.
Aztán elvonultunk a díszteremből – mind az öt osztály – a régi termeinkbe. Előttünk feküdt a 4. osztályos napló, sorra vettük a névsorban szereplőket. Aki eljött, beszámolt élete történetéről, akik nem tudtak jelen lenni, róluk mi többiek szedtük össze a tudnivalókat… és volt, aki levele segítségével tudott köztünk lenni.
Milyen érdekes! A közös megemlékezésen is, az „osztályfőnöki órán” is, az ünnepi közös ebéden is az egyik fontos téma az volt, hogy mit kaptunk a HMG-től, hogyan hatott ránk, hogyan befolyásolta a következő 50 évet.
(katt a képre!)
Egészen biztos, hogy általában a középiskola – mivel a legfogékonyabb, a legérzékenyebb időszakunkban jártunk oda – nagyon sokat alakított rajtunk, belénk égetett igen fontos dolgokat.
Hárman köszöntöttek bennünket: Szirbik Imre, Szentes város polgármestere, Tóth Tamás, a HMG igazgatója és Snell György püspök, az egykori diák. Az ő beszédeik is ugyanezt fogalmazták meg.
Kastnerné Józsa Erzsébet záró gondolatai is erről szóltak:
„Aki ebben az évfolyamban érettségizett, reményeim szerint hasonlóan gondol vissza a négy évre: akartuk vagy nem, elfogadtuk vagy lázadtunk ellene, örültünk vagy mérgelődtünk miatta, bizony sokat formált rajtunk az iskola! Tegyük hozzá, volt is mit alakítani rajtunk. Túl azon, hogy tisztességesen megtanítottak bennünket – vagy legalábbis akartak – a különböző tantárgyak ismeretanyagára, tanáraink sokkal többet tettek értünk. Segítettek közösségeink formálásában. Megtanultuk, hogy érték a haza, a család, a barátság, a gondolkodás, a munka, a világra való nyitottság, a becsület, az elfogadás, a küzdeni tudás. Megtanultuk mindezt úgy, hogy jó példát, követendő mintát láttunk tanórán és azon kívül. Én ezt kaptam útravalóul. Köszönöm, köszönjük!”
Így aztán egy kicsit pedagógusnap is volt 2017. június 10.
A boldog szervezők, segítők – Kecse Nagy László, Takács László, Csikós Jolán, Bödök Katalin, Tríz Éva nevében –
Józsa Erzsébet
A rovat
a Pálmások Szövetsége megbízásából készült. LEGYEN A PÁLMA MINDENKIÉ!