Az életműdíj margójára – A sportoló cukrász
Az idei sportolói ünnepségen, március harmadikán Életműdíjban részesült Horváth Zoltán, az egykori Petőfi Cukrászda üzemeltetője, aki nyugdíjasként, napjainkban a Szentesi Fogathajtó Egyesület titkáraként szervezi a helyi lovas sportéletet. Alsóréti tanyáján gazdálkodik, lovaival gyakran viszi sétakocsikázni a városunkba érkező vendégeket, vagy éppen a táborozó gyerekeket.
Nagyon szerény, amikor a sportolói múltjáról kezdem faggatni, ám a beszélgetésünk végére kiderül, hogy szinte minden sportággal megismerkedett, s az évek során az ismeretsége több volt, mint próbálkozás.
– Azzal kezdődött – mondta, ahogy a legtöbb kisgyerek, én is rúgtam a labdát a Táncsics utca környéki társaimmal. Itt laktunk, játszottunk, nagyon szerettünk focizni. A sport iránti tehetségemet Simon Tiborné tanárnő fedezte fel, aki a testnevelést tanította a Kossuth téri Általános Iskolában, felső tagozatban. Távolugrásban, futásban jó voltam, ezért az úttörő diákolimpián indulhattam, amit távolugrásban 4,28 méteres ugrásommal megnyertem a 13 éves korcsoportban – emlékezett vissza a szép teljesítményre.
– Jól gondolom, hogy innentől kezdve komoly szenvedélyévé vált a sport? Ám még sem lett atléta…
– Az általános iskola utolsó éveiben a Szentes Spartacusba kerültem, Balogh Béla edző irányításával kajakozni kezdtem. Tavasztól őszig a tiszai hajóállomáson portyáztunk, itt voltak a kajakedzések, majd a Dózsa házba költöztünk a téli időszakra, és a Kurcán folytattuk a kajakozást. Jó volt kipróbálni magamat ebben a sportágban is.
– A legnagyobb „szerelem” azért mégis a szép zöld gyep maradt…
– Mivel gyors futó voltam, szerettem focizni, leigazolt a Szentesi VÍZMŰ a csapatába. 17 éves voltam, amikor a Megyei Bajnokság Ifi korcsoportjában bajnokok lettünk. A csapatot csatárként erősítettem. Majd a Szentesi MÁV játékosaként hagytam abba igazoltként a focit, a sérüléseim miatt. Azonban azután is, hobbi szinten tovább játszottam a kispályás mérkőzéseken, egészen addig, amíg be nem vonultam katonának.
– A visszatérése a katonaság után egy újabb sportágba történt. Hogy is volt?
– Leszerelés után a Szentesi Vendéglátósok csapatában sportoltam tovább. Először pingpongoztam, majd a vízilabda csapat tagja lettem. Dobossy Lajos volt az edzőnk. A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat szegedi, makói, vásárhelyi csapatai ellen játszottunk. Az én tisztem volt védeni a hálót, azaz a szentesiek kapusa voltam. De közben kosárlabdáztam is egy ideig, sőt a cselgáncs, a tenisz alapjaival is ismerkedtem. 1973-tól horgász igazolvánnyal is rendelkező amatőr, hobbi horgászként, olykor-olykor a vízparton próbáltam szerencsét, főként pihentem. Így ment egészen 1993-ig, amikor aktív vállalkozóként a Petőfi Cukrászda üzemeltetője lettem. Már ritkábban rúgtam a labdát a teremlabdarúgó bajnokságokon, inkább a fiatalok rendezvényeit szponzoráltam süteményekkel. Nem csak a focistákat, a pólósokat, táncosokat is.
– A fogathajtáshoz milyen előzmények kellettek?
– 2008-ban be kellett zárni a cukrászdát az épület állapota miatt. Ám ekkor már megvolt az első lovam, „Öcsike”, mellé megvettem a „Kicsikét”. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy gyermekkoromban a lovak mellett nőttem fel. Édesapám a Szalai utcai Tüzép vezetője volt, akkoriban lovaskocsival hordták az árut a házakhoz – említette, majd így folytatta:
– 2010-ben Kovács János barátommal megalapítottuk a Szentesi Fogathajtó Egyesületet, elvégeztük az oktatói, túravezetői, túraszervezői tanfolyamokat, hogy mind az egyesület életét, mind a turisztikai célokat jobban tudjuk szolgálni. Az egyesületnek Kovács János ma is az elnöke, én pedig a titkára vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy fiatal tagtársunk, Kurucz Imre a megyei fogathajtó csapat tagjaként a Mindszenten rendezett országos bajnokságon második helyezést ért el. Összetartó csapatunk havonta legalább egyszer tart edzést, hiszen már készülünk a minden évben megrendezendő Polner Tibor Emlékversenyre, ami augusztusban lesz. A tavalyi részvétel alapján több mint hatvan nevezőre számítunk.
– Ez rendkívül szép eredmény. Milyen terveket dédelget a jövőre nézve?
– Mindenképpen ezen az úton szeretne tovább haladni az egyesületünk. Támogatjuk ezután is a fiatalokat a lovak, a lovas élet megszerettetésében. Részt kívánunk venni a városi rendezvényeken a kocsikáztatás, városnézés, a versenyrendezés területén.
– Köszönöm a beszélgetést, kedves Zoltán, és gratulálok a megérdemelt elismeréshez.
– Köszönöm szépen én is mindazoknak, akik úgy ítélték meg, hogy lelkes sportkedvelőként kiérdemeltem ezt a rangos elismerést.
Dömsödi Teréz
A rovat a Pálmások Szövetsége megbízásából készült. „Legyen a pálma mindenkié!”
Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41146 online lapszámunkban. Letölthető a “Megjelenít..” piros linkről.