Gáspár Tibor: Emlékek az élet fiókjaiból…
A művész úrra helyén való azon megállapítás, miszerint olyan tehetséges színész, hogy nem szerepre keresi meg a rendező, hanem miatta vesz elő színházi darabot. A szentesi Gáspár Tibor kiemelkedő évet tudhat maga mögött, hiszen több filmet forgatott és számos színpadi szerepben is “csillogott”. A szakma egy évben kettő (filmkritikusok és a legjobb férfi színész) díjjal ismerte el a munkásságát. Most pedig a “szülőföld” is kitüntette.
Gáspár úrral az 1956-os emlékmű átadásakor, az azt követő városi ünnepség alkalmával beszélgettem.
– Gratulálunk! Munkásságát korábban is elismerő jelzőkkel illették, díjakkal is jutalmazták, kollekciójában a „Városért” Emlékérem kitüntetésnek hol lesz a helye?
– Köszönöm szépen. Nem udvariasságból mondom, de nagyon büszke vagyok rá, elsők között fogom számon tartani tán azért is, mert ez idáig szakmai teljesítményemet ismerték el, most pedig elsősorban “emberi” oldalamat díjazták, ami megható, köszönöm.
– Amikor alakításait olyan nagyszerű színész óriásokhoz hasonlítják, mint Pécsi Sándor vagy Sinkovics Imre, azt hogyan “kezeli”? E kritikák értékmérőek az Ön számára?
– Ellentmondásos a kérdés megítélése számomra, természetesen figyelem, mi jelenik meg rólam, s jól esnek a pozitív vélemények. Nagyon megtisztelő, ha a legendákkal említenek, de érdemben csak barátaim és testvérem véleménye az, amelyre igazán adok.
– Testvérével, Sándorral (Kossuth-díjas színművész) azt vallják, hogy “.. Mesterségünkben, az otthonról hozott értékekre támaszkodunk…”, közismert Önökről, hogy ezer szállal kötődnek a szülőföldhöz. Honnan ez a ragaszkodás Szenteshez?
– Erre a kérdésre mindig büszkén válaszolok, testvéremmel születésünkből fakadóan Szentesen ismerkedtünk meg az élet minden “fiókjával”, írott s íratlan szabályaival. 18 éves korunkig itt éltünk, és drága szüleinkhez még hosszú évekig rendszeresen haza jártunk. Az emlékek “polca” tele van Szentessel, és az emlékek “belénk égő villanásai” határozták meg egyéniségünket, ami természetesen szerepeink megformálására is kihat.
– A mai napon megkerülhetetlen a kérdés, mi a véleménye a napi politikáról?
– Cserhalmi György szavait idézve válaszolnék, “… ma Magyarországon, minden a politikáról szól, széljegyzetnek lenni ebben az egészben, s a margóról nézni mindezt, nem egy önmagáért kiállni tudó embernek való …”.
– Amikor itt állt a Rózsa Gábor téren az 1956-os emlékmű átadásakor, mire, kire gondolt?
– Nagyapámra gondoltam, aki a II. Világháború végén az oroszok elől Kisbérre menekítette el a világhírű mezőhegyesi ménest (mezőgazdász volt), s ezért később a Terror Házában (mai neve) nyomorékká verték és 1956-ban milyen boldog volt, mert azt hitte a “muszkák” (oroszok) eltakarodnak hazánkból. Milyen elégtétel lenne számára a mai ünnepség, s tudom, még azt sem bánná, hogy a kommunisták összeverték, meghurcolták.
– A magyar filmgyártás történetének legnagyobb volumenű “szuperprodukciója” az Ön főszereplésével elkészült “Kincsem”c. film, terveznek-e Szentesen közönségtalálkozót?
– Jövő márciusban várható a “Kincsem” c. film országos premierje, mindenképpen szeretnénk a film vetítése alkalmával a szentesiekkel (Petrik Andrea a film másik főszereplője szintén a Horváth M. Gimnázium diákja volt) a moziban találkozni.
– Köszönjük a beszélgetést, további sikereket kívánunk!
Dr. Dömsödi József
(Fotó: Dömsödi Teréz)
Október 22-én a Megyeházán „Városért” emlékéremben részesültek: dr. Berényi Katalin gyermek háziorvos, dr. Bod Péter főorvos, kórházigazgató, Gáspár Tibor színművész, dr. Győri-Kiss Ferenc és házastársa (később veszik át), ifj. dr. Kispál Mihály osztályvezető főorvos, Kőhalmi Zoltán humorista, az 1956-os Szentesi Nemzetőrség és az 56-os Ifjúsági Forradalmi Bizottság.