“Az én 56-om…”
1954 tavaszán voltam sorozáson, így nem ért váratlanul, hogy augusztus hónapban megkaptam a katonai behívót. A Kiegészítő parancsnokságon kiderült, hogy a zöld ÁVO-hoz rukkoltam be. Itt a szolgálati idő 27 hónap volt. Meglepetésként ért, hogy még aznap visszaengedtek. Az okát a mai napig sem tudom…
Őszig nyugodtan dolgoztam, de a rendszer nem tűrt semmiféle lazaságot, nem engedett okot a kibúvóra. Az újabb hívó szó novemberben érkezett. A délutáni órákban szálltunk fel a Szolnok felé tartó vonatra, de ekkor még nem ismertük az úti célt. Csak Püspökladánynál derült ki, hogy ez Berettyóújfalu, és a Légierőt jelentette, 3 év szolgálati idővel. Semmi ok az elkeseredésre, ez még mindig messze van a nótában emlegetett „hét esztendőtől”. Érkezés után azonnal kopaszra nyírtak bennünket. Megkezdődött a 3 hónapos kiképzés, az ún. „zöld harcászat.” A menetelés alatt állandóan nótáztunk. Állítólag így könnyebb elviselni a fáradtságot. A volgai hajó vontatók is „Ej uhnyemmel” húzták a rakományt.
Osztályrészünkül jutott a reggel 5 órakor kezdődő, 16 ütemű, szovjet mintájú torna, állandó futással. Öltözékünk ugyancsak ilyen jellegű, gimnasztyorka volt.
Három hónap után eskütétel, majd irány Kunmadaras, rádiós tanfolyam. Ez 6 hónapig tartott, de még egy ideig itt dekkoltunk. Kiválóan végeztem, mert korábban a Repülőszövetségben rádióztam, és részt vettem vitorlázó repülő kiképzésen. Közben olyan vétséget követtem el, amit nem hagytak megtorlás nélkül.
Rendszeresen jártunk a Bükkbe gyakorlatra, és egy alkalommal megírtam a szüleimnek, levelezőlapon. Természetesen a Bükk szót, mint tulajdon főnevet, nagybetűvel. Azonnal a kiszúrta a cenzúra. Másnap a politikai tiszt szobájában találtam magam. Jutalomként a konyhán dolgozó két roma bajtársammal Taszárra kaptuk a menetlevelet.
Budapestre érkezvén, a Keleti pályaudvarról indultunk volna tovább, de társaim elmentek a városba, és később népes családjukkal jöttek vissza.
Azt javasolták, töltsünk el egy pár napot a fővárosban. Én, mint parancsnok, próbáltam ellenállni. A fülkében tartózkodott egy katonatiszt, és felfigyelt a jelenetre. Kérdőre vont, mit adtam át a civileknek? Természetesen semmit, mégis utána az ő felügyelete mellett utaztunk tovább. Taszáron 2 napot töltöttünk, de társaim elérték a HÜTI-nél, hogy tovább mehessünk más szolgálati helyre. Örömmel adtak túl rajtunk. Így Sármelléken kötöttünk ki, egyre távolabb a lakóhelytől.
Itt I. osztályú rádiós vizsgát tettem, ami a 60 forint zsold mellett még további 50 forint juttatást jelentett. Persze a zsoldból csak 40 forintot kaptunk. 20 forintért 10 csomag cigaretta és némi szappan járt.
A repülőtéren találkoztam a Szentesről származó Magyar Sándorral, aki hajózó tiszt volt, de később egy légi baleset áldozata lett. Egy hónap után kikerültem a Zalaapáti és Alsópáhok között lévő lokátor, és rádióállomásra, ami egy erdőbe volt telepítve. Ekkor 1956-ot írtunk, és nyár közepétől jöttek a hírek a fővárosból, a Petőfi-körben és az Írószövetségben zajló eseményekről. Mivel rendszeresen hallgattuk a külföldi adókat – Szabad Európa, Amerika Hangja – éreztük, hogy valami nincs rendben az országban. Elérkezett az emlékezetes október 23-a. Az események felgyorsultak. Első teendőnk volt, leszerelni a gombokról az ötágú csillagot. Tanácstalanok voltunk. Egy-két társunk, akik szabadságon voltak, a Nyugatra való távozást választották. Eltelt két hét, megjelent az őrsön egy szovjet alakulat, lezárta és lepecsételte az adó- és lokátor állomást. Tudvalevő, hogy légierő a forradalom oldalára állt. November végén bemondta a rádió, aki letöltötte a két évet, leszerelik. Hazatértünk után azt gondoltuk, mi vagyunk a hősök, de rövid idő után jött a keserű kiábrándulás. Közben eltelt 9 év, és újból szüksége volt a hazának rám. Jött a behívó és három hónapig Vácott szolgáltam. Nagyon rosszul esett, mivel éppen munkahelyváltás és családalapítás közben ért. Mit is tanultam a közel 3 év alatt? Fegyelmet, rendszeretetet és bajtársiasságot. Erre jó példa, hogy 53 év után felkerestem Balatonalmádiban egykori katona pajtásomat, aki könnyes szemmel ölelt át.
Tornyi M. Sándor
Szentes