Verssarok – Nagyné Szabó Ili: Napkelte előtt
Soha nem kértük, hogy megvirradjon, mert az örökkévaló,
És azt sem kértük, hogy megszülessünk, mert a szerelem életet adó.
Soha nem hittük, hogy munka nélkül nagyobb lehet a kenyér,
És azt, hogy a becstelenség lehet valaha erény.
Ítélkeztünk éretlen hévvel, s nem hallgatunk meg másokat,
Feloldást kérünk megõszült fejjel, s százszor is megbánjuk azt.
Megszoktuk egy dobozt bámulva, hogy helyünkbe jön a világ,
S fontosnak tartjuk markunkban tartva a szüntelen locsogást.
S mindezért dolgozunk, fizetünk, lemondunk és becsapjuk magunk,
S hogy “hosszú az út lélektõl lélekig” nagy költõnkre már nem gondolunk.
Ingert ingerre halmozunk, hogy ránk ne törjön a magány,
Közhelyek mögé bujdosunk, csak ki ne derüljön, mi fáj.
Tagadjuk, ha megtévedünk, s a karmánkba kapaszkodunk,
Felelõsséget áthárítva gyakran felmentjük magunk.
Sürgetünk, halasztunk, halmozunk: kidobunk, ha összegyûlt, ami felesleges,
Reménykedünk, fohászkodunk a bajban akkor is, ha hiszünk, s akkor is ha nem.
De kérjük, hogy a konok tél rövid legyen és kegyes,
Hogy a nincstelen ne fázzon étlen, szomjan, mert az embertelen.
Rettegve anya ne virrasszon, amíg a zár nem neszel,
Szülõt, ha gyermek ápol, közelsége utolsó percig támasza legyen.
És kérjük, hogy a naplemente békét hozzon reánk,
S ha már el kell menni, ne fájjon a halál.
Maradjon utánunk valami, ami meg nem fogható,
Egy történet, egy gondolat, hogy remélni, s élni jó.
Verse miért heverne a fiók mélyén, küldje el nekünk, hogy megoszthassuk mindenkivel. Ha Ön tehetséges, megérdemli a törõdést, a nyilvánosságot. (E-mail: visszhang@szentesinfo.hu, Postacím: 6600 Szentes, Nagyörvény u. 58.)
