Születésnapi beszélgetés Kárpáti Lajossal – A póló, mint szerelem
Szívből gratulálunk, nagyon sok boldogságot kívánunk születésnapja alkalmából!
Kárpáti Lajos: Köszönöm szépen. Hatvanon túl már nem igen ünnepli az ember a születésnapját, inkább számvetést készít, emlékezik. Hozzám is ez utóbbi áll közelebb.
– Az emlékek “polcát” leporolva, miről beszélne szívesen?
K.L. – Nekem négy nagy “szerelmem” van az életemben. Az első a család, akikre roppant büszke vagyok. Feleségem könyvelőként dolgozik, lányom Budapesten középiskolai tanárnő, fiam (jelenleg) a 2017-es budapesti vizes VB. előkészítésében vesz részt.
Másodikként a pedagógus hivatást emelném ki, örülök, hogy jó néhány szentesi diák oktatásában közreműködtem. Remélem, sokan gondolnak vissza örömmel a Damjanich Ált. Iskolára (14 évig vezettem), ahol azt az elvet vallottuk, “Érted haragszom, nem ellened”.
A harmadik nagy „szerelmem” a tájékoztatás. Szeretem, ha az emberek tájékozottak az őket érdeklő kérdésekben, szerintem ez a jól működő közösség (társadalom) alapja. Jelenleg is e területen tevékenykedem. Bízom benne, hogy sokak látókörét sikerült (sikerül) szélesítenem.
– Jól gondolom, hogy a vízilabda a negyedik nagy “szerelme”?
K.L. – Nem végezetül, de valóban jól gondolja, igen a PÓLÓ. Anno (szinte mindenki) én is úszóként kezdtem, sőt megyei bajnok is voltam. Majd dr. Rébeli Sz. József – látva, hogy a ’60-as évek elején a felnőtt csapat nagy része kiöregedett – kezdett edzősködni, fiatalítani. A legnehezebb utat választotta (mindent egymaga csinált). Szinte a nulláról indulva, 12-14 évesekből “alkotott” csapatot. Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy abban az (kézzel kiásott) 50-es medencében edzhettem, amelyben a nagy elődök, Dobossyék is, Olyan nagyszerű társakkal játszhattam, (ha csak egy pár évig is) mint pl. a legendás Soós Lászlóval fémjelzett CSAPAT, akik hatalmas sikert elérve,feljutottak a felnőtt bajnokság első osztályába. Sajnos én (tanulmányaim okán) korán abbahagytam ezt a csodálatos játékot, de a víz szeretete és a reggeli úszás a mai napig életem részét jelenti.
– Ön nem csak megélte, hanem részese is volt a szentesi póló “őskorának”, az emlékek felejthetetlen képeiből, melyik “filmkocka” villan be először?
K.L. – Érdekességként, egy nehezen felejthető csodálatos momentumot említenék meg, az edzések végén Jozsó bá’ (Dr. Rébeli) kikészített egy nagy tejes kannát, és mi játékosok annyit ittunk belőle, amennyi csak jól esett, hát igen a régi szép idők!
– Köszönjük a beszélgetést, további jó egészséget, munkát kívánunk!
K.L. – Én is köszönöm, de a fenti rövid kitárulkozás végén engedjenek még meg egy kis ünnepi bölcsességet: mindannyian öregszünk, de nem mindegy miről is árulkodnak az arcunkon lassan kirajzolódó szarkalábak. Remélem az arcom is ezeket a “gondolatokat tükrözi”.
Dr. D. J.