Új orvosi rendelő

uj-orvosi-rendelo01.jpgAz egykori kisgazda székház keddtől kezdve a város egyik legszebb felnőtt körzeti orvosi rendelője. A hatos körzetben dr. Zoltán László várja a betegeket.
Zoltán doktor huszonnégy éven át a rendelőintézetben fogadta a hozzá forduló szentesieket. Aztán nagy és komoly döntést hozott. Tervéhez a szentesi önkormányzat is támogatólag állt, de sikerült a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól is forrásokat szereznie. A családi vállalkozás így is 25 millió forintos beruházással újította fel a rogyadozó épületet. Amint a doktor úr mondja, tíz évre jelentős hiteltörlesztéssel kötelezte el magát.

Hétfőn délután került sor  a rendelő ünnepélyes átadására.
Mint Szirbik Imre polgármester köszöntőjében emlékezett, tavaly döntött úgy a képviselő-testület, hogy visszaadja a Zolnay utca 3. alatti ingatlant a közösségnek.

Sok ember úgy van vele, – hangoztatta, hogy a betegség vele nem történhet meg. Aztán, amikor rádöbben, hogy mégis, nem mindegy, hogyan barátkozik meg a gondolattal, s ha már orvoshoz megy, milyen környezet fogadja. 

Ez az egészségügyi intézmény – mivel a futballpályára néz – az egészségmegőrzésnek egy fontos módjára, a mozgásra, egyben a megelőzés fontosságára is felhívja a figyelmet, summázta, majd dicsérte az esztétikusan, szépen burkolt és berendezett   helyiségeket.

Zoltán doktor körzetébe mintegy 2,5 ezer beteg tartozik. Nekik azonban tudniuk kell, hogy a magánerős beruházás ellenére rájuk nem magánrendelésen számít, tevékenységét ugyanúgy a társadalombiztosítás által finanszírozva látja el, mint a többi, szerényebb körülmények között dolgozó kollégája.

Elmondta azt is, hogy az éves fejlesztés még csonka. Egy éven belül szeretné, ha elkészülne a parkoló, azután pedig az épületet óvó és díszítő kerítés is.

A képen jobbról balra: dr. Zoltán László, Ollai Istvánné, Szirbik Imre, Szűcs Lajos és Pap Imre, a szociális bizottság elnöke.Talán meglepő, de az 1962-ben épült ház oly módon lepusztult, hogy belőle csak a falak és a födém maradt. Minden “porcikája” javításra szorult. Köszönet jár ezért a szakembereknek: Berezvai Imrének, Kovácsházi Sándornak a tervezésért, Kálmán Jánosnak, Molnár Imrének, Oroszi Imrének és a SZENTES BAU legénységének.

A képen jobbról balra: dr. Zoltán László, Ollai Istvánné, Szirbik Imre, Szűcs Lajos és Pap Imre, a szociális bizottság elnöke.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.