Szentesen a Szeder Imre és a Széchenyi utca sarkán (jelenleg Dózsa Gy. u. 59.) Bori Sándor vas- és mûszaki kereskedõ kirakatában mókust – ketrecben – 1933-ban láttam elõször. A kereket szorgalmasan hajtotta, a diót, mogyorót fogyasztotta. Iskolások, kerülõ úton arra mentünk, és késve haza.
Mókust – mókusokat – csak 1996-ban Mátrafüreden a fákon, a szálloda és az üdülõépületek közelében láttam. A bátrak, az utca fáiról figyelték az alattuk tevékenykedõ gyümölcsárusokat… Õk mosolyogva mesélték: településük orvosának padlásáról a diót a mókusok elhordták…

2005, Szeged. Felsõváros Tápai utcájának egy szakaszát japánakácfák szegélyezik, koszorúzzák. Alatta a padokon a szülõk figyelték gyerekeik mozgását, játékát. A mókus a lombok közül – lehet – õket figyelte… A fa törzsén egy pillanat alatt leszaladt elõttem néhány méterrel, és az útburkolaton átlósan átfutott, a járda melletti hársfa lombja, virágai között eltûnt. Méhek rebbentek szét… Néztem, de nem lett szerencsém a mókust újból látni.
A gyerkõcöknek – talán javasolhatom – séta, játék közben a fákra is figyeljetek, a természet élõvilágából leltek ismereteket. Figyelemfelkeltésbõl idézem a természettudomány szakembereinek adatait: “Mókus (20-28 cm+16-24 cm farok) a rágcsálók egyik családja. Hazánkban is gyakori: növényeken kívül a madártojást is elfogyasztja.”

Kátai Ferenc

Ez a bejegyzés 2005 08 29 19:50-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.