Tengeri horgászverseny
Szeptember közepén érkezett a meghívó az Adria partjáról, a Kotori öblöt körül ölelõ két település (Igaló és Hercegnovi) kö-zül az igalói horgászegyesülettõl, hogy október 23-án megrendezik a szokásos évi horgászversenyt csónakokról, ill. a következõ napon a partról. Ennek a meghívásnak tettünk eleget, amikor 22-én este 8 órakor útnak indultunk, hogy közel 1200 kilométer megtétele után, másnap dél körül megérkezzünk Hercegnoviba a “Sun Resort” szállodába. Itt a meghívóink által lefoglalt és fizetett szobáinkban letelepedtünk.
A szálloda közvetlenül a tengerre nézett, ahonnan az egész Kotori öblöt beláthattuk, így azt a helyet is, ahonnan a következõ napon kezdõdõ verseny indult, az “Obala“ étterem tengerparti teraszát. A szállodától kb. 2 kilométeres, kellemes tengerparti gyaloglás után értük el azt a találkozási pontot, ahol a volt Jugoszlávia valamennyi köztársasága képviseltette magát egy vagy több csapattal. Összesen 15 csapat vett részt, csapatonként 3 versenyzõvel és egy csapatvezetõvel. Az õ költségeiket, beleértve a szállást, étkezést, a csónakokat, a csalikat, az ivóvizet, valamint valamennyi étkezést, a meghívó egyesület fizette. Gondoljunk bele: a 60 fõ elhelyezése, étkeztetése, a díjazások költsége igen jelentõs kiadás, amit csak támogatók útján tudtak biztosítani. Ilyenek voltak a szállásadó szállodák, éttermek, ahol rendre ebédeltünk és vacsoráztunk, valamint számos helybeli vállalkozás.
Tehát csütörtökön délben érkeztünk a szállodához, ahol a parkolóban régi jó ismerõsökkel találkoztunk: a Bácska-topolyai “KA-MI” csapat tagjaival, akik valamennyien magyar anyanyelvûek. Az elhelyezkedés után a teendõnk a tájban való gyönyörködés, valamint az elsõ közös vacsorán való részvétel volt. Itt abban a szerencsében részesültünk, hogy közvetlen mellettünk foglalt helyet a montenegrói tiszteletbeli magyar konzul, Magyar Csaba, aki – a kinézetre 60-65 évesnek látszó úrról kiderült közvetlen baráti beszélgetés kapcsán, hogy – “csupán” 78 éves.
Gyülekezett a társaság, egymás után érkeztek a csapatok, lélekemelõ volt látni azokat a találkozásokat. A szerb, a bosnyák, a szlovén, a horvát és valamennyi résztvevõ, hovatartozástól függetlenül, meleg baráti kézfogással, öleléssel üdvözölte egymást. Ez elgondolkoztatott: milyen aljas is a politika, ezeket az embereket szembe fordította, egymás megölésére uszította néhány évvel ezelõtt… Szemünk láttára ennek az ellenkezõje történt. Egymás tisztelete, szeretete, megbecsülése, elfogadása a valóság. Késõ estébe ért az elsõ vacsora, majd másnap a csapatvezetõk részvételével folytatódott a rendezvény, amikor a délelõtt folyamán megtörtént a sorsolás. Ki melyik csónakban, milyen rajtszámmal indul. Az ebéd elfogyasztása után kiosztották a csalikat, ami kagylóból, apró rákokból és tintahalból állt. 2 órakor elindultak a csapatok, csónakonként 3 emberrel. Én a topolyai Harangozó Mihálylyal kerültem egy csónakba, aminek a tulajdonosa egy igalói fiatalember.
Elindultunk az öbölben helyet, ill. halat keresni. Nem egyszerû feladat, hiszen kiszámíthatatlan, hol tartózkodnak a halak, ezért a verseny ideje alatt legalább 8-10 helyen horgonyoztunk le. Érdekes és furcsa volt maga a horgászat. A botunk 30 grammos végólommal, és két elõkével szerelt. Bedobás után, helytõl függõen 15-30 másodpercig futott le a zsinór, amíg a fenékre ért. Kb. 15-60 méter mélység lehetett alattunk. Ekkor fel kell venni a kontaktust a zsinór megfeszítésével, és várni a kapást. Ám ez nem ilyen egyszerû mutatvány, mivel a tenger közben különbözõ okok miatt hullámzik, sokszor lágyan, olykor erõsebben, amitõl a kis csónak tojáshéjként himbálózik. Bár a halak agresszivitása némileg ellensúlyozza ezt a kellemetlenséget, és igen jól érzékelhetõ a kapás. Ám itt is jelentkezik az a nálunk is ismert jelenség, hogy csak a csali végét rángatja, és a bevágás eredménytelen marad.
Ennek ellenére fogtunk néhány halat, ám a “kapitányunk”, ismerve a helyeket és a mindennapos horgászat miatti rutint kihasználva, jelentõsen többet fogott. Ez a fajta horgászat napnyugtáig tartott. Ekkor átszereltem a tintahal fogására. Ehhez villantóhoz hasonló eszköz szükséges, még pedig 2 darab. Az egyik ólommal nehezítve a zsinór végére kerül, míg a másik fülhöz kötve 30 cm távolságban fénnyel feltöltve lesz felkötve. Az este beálltával egy erõs fényû lámpa bekapcsolásával folytatódott a horgászat, amely oda csalja a halakat, a tintahalakat is. A helyi nevük “lignya“. A módszer az, hogy a fenékre eresztve, folyamatos emelgetéssel kell mozgásban tartani ezeket a csalikat, és ha van közelben tintahal, az nem tud ellenállni, elkapja a szakáll nélküli “kampókkal” ellátott mûcsalit, és többé elengedni sem tudja.
Az én esetemben is ez történt. Egy elég hatékony ránehezedést éreztem, a spicc meghajlott, és intenzív feltekerés után elõtûnt a zsákmány, egy 30 cm-es tintahal “lignya” képében. “Kapitányunk” ekkor nagyon segítõkészen, elkapta a zsinóromat, és intett, hogy vigyázzak. Néhány másodperc múlva a zsákmányom köpött egy nagyot, majd újabb másodperc múlva még egyet. Hogy ez tinta volt e, vagy csak víz, azt nem tudom megmondani, de ettõl kezdve megadta magát a sorsának.
20 órakor lefújták a versenyt, és elindultunk a kiindulási pontunkra, ami legalább fél órát vett igénybe, mivel a keresgélés alatt majdnem a nyílt tengerrõl kellett visszatérnünk. Ekkor kezdõdött a mérlegelés, majd a baráti vacsora, mialatt kiosztották a fogási eredményekrõl szóló listát, ahol azzal a ténnyel találtuk szembe magunkat, hogy nem mi vagyunk az élen. Másnap reggel 7 órakor találkoztunk a kumbori volt kaszárnya elõtt, ahol a csalik kiosztása után – ugyan azokat mint az elsõ napon – elfoglaltuk a helyeinket. Ezek a helyek igen érdekesek voltak. Egy használatból kivont tankszállító kompról, rozsda ette hajókról és egy parttól elszakított mólóról – amit kishajóval lehetett megközelíteni – történt. Egyik horgásztársunk rövid idõ alatt egy kb. 5 kilós polipot fogott ki. Én ezen a napon 10 kis halat fogtam, ám valamennyi más és más kinézetû, alakú volt. A halak érvényes mérete 12 cm-tõl felfelé. Délben lefújták a versenyt és visszatértünk az Obala étterembe, ahol a búcsú ebéd elfogyasztása után került sor az eredményhirdetésre. Kiderült, hogy a mi “hajós kapitányunk“ fogta a legtöbb halat, míg a mi helyezésünk a futottak még kategóriába tartozik, azaz a 15. helyen végeztünk. A versenyt az Igaló 1. sz. csapata nyerte. Mindennek ellenére egy nagyon kellemes és jól sikerült kirándulás volt. A búcsúzáskor ismét viszonozhattuk az egymás elismerését, megbecsülését jelentõ baráti kézfogásokat. 14 órai utazás után szerencsésen hazaérkeztünk.
Kedves Olvasó! A fent leírt történet valós adatokat tartalmaz. A költségek – utazás, egyéb – a résztvevõket terheli. Semmilyen horgászegyesületi támogatást nem használtunk fel. Az ezzel kapcsolatos kiadásokat a résztvevõk viselték.
Lejegyezte:
Füsti-M. Lajos