Beszélgetés Cserhalmai György Kossuth-díjas színművésszel – Aki fiatalon vált ikonná…
Városunk neve jól cseng a mûvészvilágban. A Horváth Mihály Gimnázium, Bácskai Miska bácsi oktató, nevelõ munkássága egész színész generációkra volt, van és lesz, közvetve vagy közvetlenül hatással. Csehalmi György csodálatos ívû pályája több száz színházi és filmszereppel, igen fiatalon egészen a “Nemzet Színésze” megtisztelõ címig segítette õt. Gyökerekrõl, elkötelezõdésrõl, a mûvész felelõsségérõl is faggattuk.
– Mûvész úr! A szentesiek nevében boldog születésnapot, s jó egészséget kívánunk! Önt nézve hihetetlen, hogy 67 éves, honnan ez a vitalitás?
– Sohasem gondoltam volna, hogy a születésnapi elsõ felköszöntést, s jó kívánságot Szentesrõl kapom, nagyon szépen köszönöm. Ami a kérdését illeti, szerencsés alkat vagyok. Mindig is sportoltam, vigyáztam magamra, oda figyeltem a kondíciómra. Hála Istennek most is sok felkérésnek kell eleget tennem, a munka “konzervál.”
– A Nemzet Színésze elismeréshez is szívbõl gratulálunk. Mi volt az elsõ gondolata, amikor megtudta, hogy Önre, mint a legfiatalabb mûvészre, esett a választás?
– Köszönöm, én voltam az utolsó, aki megtudta, hogy a Nemzet Színészei közé választottak. Mindenki gratulált, de nem tudtam, hogy mihez, mert ki volt kapcsolva a telefonom. Jó érzés ez tagadhatatlan, a színház közegében megpróbálva elhelyezni magamat, õszintén mondom, száznyolcvan valahány színházi bemutató, kétszázvalahány film és az ezzel járó karácsonyfadíszek (a Kossuth-díjat 42 évesen, a legfiatalabb mûvészként érdemelte ki – szerk.) igen azt mondom, megérdemeltem ezt a tisztán szakmai díjat.
– Filmszínészként megtestesítõje lett egyfajta lázadó hõstípusnak, ezzel a figurával magánemberként is tudott, tud azonosulni?
– Ezt igazából sohasem értettem, soha nem is akartam ezt tisztázni magamban. Egy színész sors épp ilyen, nem kell ezt nekem elemezgetni. Akik közelebbrõl ismernek, azok tudják, hogy az életben egészen más vagyok.
– Ön az utóbbi idõben a színpad másik oldaláról, mint rendezõ, ér el sikereket (pl.: Mesterkurzus). Rendezõként milyen felelõssége van a nézõk gondolkozásának formálásában?
– Keresztény ember vagyok, én odatartom a másik orcámat is és nem szeretnék okosabbnak látszani, mint amilyen vagyok, nem kell ütnie az elõadásnak, nem akarom a szájába rágni senkinek, hogy most piszkos nagyot ütöttem a hatalomba, az ettõl úgysem “fekszik le”. Többféle felelõsség van, a szakmai felelõsség, hogy minek teszem ki a színészeket. Kitehetem-e õket annak, hogy áthallásos elõadásban játszanak? A színész felelõssége a kisebb, a rendezõé a nagyobb. A színházat mûvészetnek, a mûvészetet mesterségnek tartom.
– Önt korábban politikai ( LMP ) szerepvállalásra is felkérték, miért gondolta azt, hogy elfogadja ezt a felkérést, ismert emberként helyes felvállalni a politikát?
– Ma Magyarországon minden a politikáról szól, széljegyzetnek lenni ebben az egészben, s a margóról nézni mindent nem feltétlenül egy önmagáért kiállni tudó embernek való. Ha rábízzuk a politikára, hogy mindent elintézzen helyettünk, akkor elõbb utóbb nagyon furcsa helyzetben találjuk magunkat. Bizonyos dolgokba, így a politikába is idõben bele kell szólni, függetlenül attól, hogy a kutya sem hallgat ránk.
– Amikor meghallja azt a szót, hogy Szentes, mi jut eszébe?
– Érdekesnek tûnhet, de ha áttételesen is, nagyon sokat köszönhetek Szentesnek. Szakmai kiteljesedésemet a Bácskai Mihály által “kinevelt” mûvészek tették sikeresebbé, pályatársaim közül nagyszerû emberek kerültek ki a szentesi gimnázium “mûhelyébõl”. Jelenleg Gáspár Sándorral, nagy örömömre egy színházban játszom, vele több filmben is együtt szerepeltem. Õ igazi lokálpatriótaként sokat mesélt Szentesrõl és a diákszínpados élményirõl. Nyári terveim között szerepel egy kirándulás az önök szép városába.
– Mûvész úr, köszönjük szépen a beszélgetést.
– Köszönöm a lehetõséget, Isten áldja a szentesieket.
Dr. Dömsödi József