Konyha: Mi az a fordított kása, és a gömböcleves? – Katika néni kincsei
Zsíros Katalin, sokunk Katika nénije pályájával egybeforrt a néprajzkutatás, az egyszerû népi élet mindennapjainak a megismerése és megismertetése. 1990-ben megjelent Szentes földrajzi nevei c. munkáját sokat és eredményesen forgatjuk. Két új tanulmánya készült el a közelmúltban, amelyek kiadásra várnak. Amikor – rovatunk számára – egy nagyon régi tájétel receptjét kérem tõle, még nem gondolom, hogy Katika néni sok-sok ilyen hajdani ételrõl tervez írni egy újabb kötetnyi tanulmányban.
– Országosan nem minden földrajzi névanyag ilyen szemlélettel rendezõdött a gyûjtés után. Ezt magam izzadtam ki, – vélekedik a Szentes földrajzi nevei címû munkájáról.
Néprajzzal foglalkozó pedagógusként fontosnak tartja, hogy az iskolák is felhasználhassák, amit leírt. Amit közölni, adni szeretne, megértse a társadalom bármely rétegéhez tartozó felnõtt is. Katika néni is úgy látja, hogy pl. a határrész nevek rögzítése és köztudatban tartása nagyon fontos, mert azok az idõ múlásával feledésbe merülhetnek.
Gyûjtéseit a hatvanas években kezdte. Két évtized munkája az 1990-ben megjelent könyv. Azóta összeállt a “Városrésznevek története és értelmezése” címû kutatási eredménye is, amely nyomtatásra vár. Az anyagot a Nyíri Antal nyelvész születésének 100 évfordulójára készült DVD tartalmazza, – meséli.
– Azt tudtam elmondani, hogyan születtek az Alsópárt, Felsõpárt elnevezések, de hogy a szavak eredete valójában mi, azt további nyelvészi kutatásoknak kellene bizonyítania. Az egyszerû néphittel ellentétben nem a pártoskodásokra utal, és nem a “part” kifejezés adja a megoldást. Ha megjelenik a kiadványom, el kell olvasni… Az 1740-es években a Református Egyház elsõ történeti feljegyzéseiben már így szerepel a város északi és déli része, hogy Felsõpárt és Alsópárt.
Katika néni két, a huszadik század közepén még ismert étel receptjével ajándékoz meg mindannyiunkat:
– Akkoriban egy jobb módú gazda tanyáján az öreg béres fõzött bográcsban. Egyik nap általában lebbencs, másik nap tarhonya, a harmadik napon fordított kása készült. A fordított kása mindig bográcsban fõtt, köleskása. Jó sok szalonnát adtak hozzá, hogy a zsíron meg lehessen fordítani. Tápláló étel volt, különösen télen, fõleg, ha megöntötték tejjel. Ha ugyanis nem volt elég zsíros a kása, azzal föl is lehetett bukni, az ki nem borult, olyan ragacsossá lett… Õ így hallotta.
– A másik: édesanyám mesélt 80 évesen a gömböclevesrõl. Régen a disznó pucrát nem sajtkészítésre használták. Köleskásával töltötték a hurkát, és a köleskásás hurkatöltelékkel megtöltötték a pucrot, sok hagymával megtömték a zsigereket. Vesét, apróhúst tettek fel fõni babérlevéllel savanyú levesnek. Belefõzték a megtöltött pucrot. Amikor megfõtt, a gömböcöt kivették, a levest berántották. A gömböcöt szeletekre vágták, és mindenkinek a tálkájába tettek egy szeletet, arra szedték a levest. Nem lehetett rossz, – állapítjuk meg mindketten.
(Folytatjuk.)
Kép és szöveg: D. T.