Azok az ötvenes évek… – Mi, és a gyapot
A szentesi “Kakasgyár” – így neveztük a harmincas években a Baromfi- és tojásfelvásárló, feldolgozó – üzemet Prájisz Zsigmondné vezette. Nõvéremet, a Fodor, Dóczi, Döme, Labádi, Takács nevû lányokat és társaikat tanította a munkák végzésére. A lányok, asszonyok jól végzett munkáját kiemelten fizették. Az évek folyamán itt dolgoztak, majd az aratás, cséplés idõszakában a mezõgazdaságban szorgoskodtak.
Prájiszné 1953-54-ben az Újvárosi Állami Gazdaság gyapot ültetvényének területérõl a gazt kapálta ki társaival. Utánuk gaz nem maradt. A gyapot nem fejlõdött, majd megfagyott. A kukorica táblákon a gaz növekedett…
A Csongrád megyei Állami Építõipari Vállalat dolgozójaként az Orosházi út bal oldalán – kiemelt beruházásként – építettük a gazdaság központját. Volt lehetõségem a mezõgazdaság valóságát látni. Az Építõipari Vállalat makói részlege a város közelében, Csánk Elemér építészmérnök irányításával, kiemelt beruházásként felépítette a gyapotagremáló épületet… De nem volt mit feldolgozni.
Prájiszné 1957-ben szentesi Horváth Mihály utca 12. számú otthonában készülõdött Izralbe kitelepülni… A Szentesi Izraelita temetõben nyugszik. Életútjáról emlékezett:
Kátai Ferenc