Füleimbe zúgja nevedet
a viharos szél,
most Tél van,
enyhe tél.
Nemsokára hull a hó,
s jön a kemény fergeteg,
gondolatom rólad szól,
rengeteg.

Ma is úgy szeretlek,
mint amikor
a tavaszi virágok nyílnak,
nem veszi el kedvem,
hogy a jégcsapok sírnak,
mert tudom,
hogy az olvadás után
újjáéled az élet,
és igazi szerelmet hoz,
nem csak ígérget.
Én hû leszek hozzád,
remélem Te is az,
s mint éghez a csillag
örök társam maradsz.
Fogjuk egymás kezét
s ballagunk a nyárban,
együtt élünk
nagy-nagy boldogságban,
együtt megyünk,
együtt jutunk a révbe,
remélem, szerelmünknek
sohasem lesz vége.

Szentes, 2014. január 12.

Ez a bejegyzés 2014 02 12 13:20-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei, Verssarok. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.