Naponta kerékpárral járja a 10-es számú körzetet Ficsor Tibor szentesi postás, kézbesítõ. A minap nagy meglepetés érte, amikor megtudta, hogy a Postás Világnap alkalmából elismerést kap. Lapunk megjelenése napján, október 15-én Debrecenben a kelet-magyarországi igazgatóságon  vezérigazgatói dicséretet vehetett át, amelyhez mi is gratulálunk.

– Másfél éves katonai szolgálat letöltése után lettem a Szentesi 1. sz. Posta dolgozója, hiszen akkor elõírás volt, hogy csak katonáskodás után nyerhettek felvételt a jelentkezõk. 1991. október elseje óta vagyok postás. Ennek már 22 éve. Úgy kezdtem, mint távirat kézbesítõ, azután járatos, majd külterületi kézbesítõ lettem. Csomagkézbesítõként legalább 10 évig dolgoztam. Aztán a városban helyettes postásként kezdtek megismerni, majd a fõnökeim úgy látták jónak, hogy saját körzetem legyen – emlékezett vissza.
– Mitõl lesz valaki közkedvelt ebben a szakmában?
– A postás szakma arról szól, hogy nem szabad a türelmet elveszíteni, akár hogy beszélnek az ügyfelek, mert ha én higgadt maradok, akkor az ügyfél is lenyugszik.
– Mondjunk el többet errõl a körzetrõl az olvasóknak…
– Legalább 9 éve járok a Széchenyi ligettõl az Óbester lakótelepig, 600 címhelyre. Jó pár ezer ember él itt. Ha úgy nézzük, van vele munka, de nagyon jó.
– Hogyan látod, milyen az ügyfelekkel a kapcsolatod, vagy már családtagnak tekintenek?
– Nagyon kedvesek velem. Úgy gondolom, már dolgoztam annyit, hogy kivívtam az elismerésüket. Akár milyen kéréssel fordulok hozzájuk, pl. kaptam egy defektet, már Sanyi bácsi jön, hozza a gumit és segít megcsinálni, vagy ad egy kölcsön biciklit, hogy tudjak kézbesíteni, amíg hozzák a váltást a postáról. Útközben látom, hogy az egyik ügyfelemnek küldeménye érkezett, leintem. Ha meglátnak az utcán, megállnak az autójukkal, megkérdezik: „Tibike, van-e valami?” Átnézem a postát és ha van, máris adom…
– Mit tudhatunk meg a családodról?
– Szüleim siket-némák, Szegeden élnek, én is ott születtem (1970. okt. 3.). Az akkori viszonyok között valószínûleg nevelõotthonba kerültem volna. Szentesen, a nagyszüleim neveltek fel, sokat köszönhetek nekik. Feleségem is postás már 8 éve, a Rákóczi utcai kis postán dolgozik. Van két családunk, a lányom Nikolett 18 éves, a Szegedi Tudomány Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán elsõ éves hallgató. Nagyon büszke vagyok rá. A fiam, Tamás 16 éves, Csongrádon a Batsányi János Gimnáziumban tanul. Õ nem akar postás lenni, az informatika érdekli. A feleségemmel jövõre ünnepeljük 20. házassági évfordulónkat.
– Van legalább egy dolog, amit nem szeretsz ebben a munkában?
– Van ennek a munkának is hátulütõje, nyáron 40 fok meleg van, télen pedig mínusz 20 fok. Dolgozni kell nagy hóban és szakadó esõben is. A munkát akkor is el kell végezni. Ezt a munkát csak szeretni lehet. Aki nem szereti, úgyis elmegy.
Az elismert postásról megtudtuk, kedvelt idõtöltése a vadászat, és szívesen tölti az idõt a természet csendjében. 

Kép és szöveg:
Dömsödi Mihály

Ez a bejegyzés 2013 10 26 10:00-kor készült és a következő kategóriákban található: Aktuális, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.