A tûzifával, magyar szénnel, pécsi iszappal és lengyel “borsóval” a fûtést megszoktuk.
Lantos Balázs órásmester, Hosó Mihály mûvezetõ, mindketten tanácstagok, elõrelátóan  kezdték szervezni a gázvezeték építését 1983-ban.

A Lantos házaspár napi munkája mellett gyûjtötte, könyvelte a tízezer forintjainkat az építés költségeinek részösszegeit. Állami vállalatok mûszaki segítséget adtak. A talajvíz nehezítette ugyan az árkok készítését, az emberek a nehéz fizikai munkát szorgalmasan és lelkiismeretesen végezték. Idõs Kántor kezét amputálták, csatlakozó szerkezettel fogta a szerszámok nyelét, ásta a saras földet és lapátolta a homokot. Néhányan -indokkal – kimaradtak, de késõbb õk is csatlakoztak a gázvezetékre.
A Sáfrán Mihály utcában tárolt mûanyag hosszú csöveket vállunkra vettük, és hordtuk a lefektetés helyére. Hlavács Pál nyugdíjas juhásszal ketten vittünk egyet. Bodrogi és Szabados társaink – szintén nyugdíjasok – a két csövet ötletesen, bicikli kormányra támasztva cipelték. A szakemberek a sok csõbõl egyet készítettek. Homokra fektettük, melléje is homokot, föléje földet hánytunk.
A résztvevõk munkáját ábrázolja a gázvezeték, amivel könynyebben éljük napjainkat… A befizetett összegbõl még vissza is kaptunk. Ha a fûtõérték alacsonyabb volt, a DÉGÁZ-tól is… A történtek példa értékûek. A tevékeny emberek közül többen már elhunytak. Rájuk tisztelettel emlékezem.                                
K. F.

Ez a bejegyzés 2008 10 24 10:41-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.