“Csak a jók mennek el…” – nagyon szerette ezt a dalt. Szeretett férjét, és azokat a hozzátartozókat, barátokat juttatta eszébe, akiket az évek elvettek Tőle.

Emikét közel három évtizede ismertem meg. Ott volt lapunk indulásánál, segített – a mai kifejezéssel – egykori HR-es tapasztalataival, emberismeretével. Írásai szociális érzékenységéről adtak tanúbizonyságot, mert hű maradt mindvégig az elveihez, ahogy azokhoz az emberekhez is, akik közel álltak hozzá. Szívesen közreműködött egyesületünk határon túli kapcsolatainak ápolásában. Velünk örült diákjaink sikerének Rimaszombatban vagy Erdélyben. Emike örökre a szentesiekkel marad lapunk már sárguló példányain, s talán az interneten is, de nekünk, akik közelebbről ismerhettük, a szívünkben és a közös emlékképekben villan majd fel törékeny, kedves alakja, bársonyosan mély hangja.
Emike, köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy velünk voltál, de köszönjük a tanulságos történeteket is. Már nem volt erőd őket megírni, pedig bíztattalak. Kellett volna egy kis erkölcsi mankó a ma fiatalsága számára ebben az eldurvult, szétzilált világban, amelynek végül Magad is áldozatává lettél. Békesség kísér már hosszú utadon, mert megbocsátottál azoknak, akik bántottak, s mi pedig szeretetünkben őrzünk mindörökre. Mosolygós kis csapatod nevében búcsúzva        
Dömsödi Teréz

Ez a bejegyzés 2013 10 12 01:04-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.