Emléktornával emlékeztünk
Nagy örömömre szolgál, hogy augusztus 4-én lehetõségünk volt megrendezni az Erdélyszky Attila Futball Emléktornát Szentesen, a Kinizsi-pályán. Az ötlet megszületésétõl a torna megvalósításáig nagyon rövid idõ, alig egy hónap telt el, ráadásul utazás, és váratlan betegség is nehezítette a szervezést. Mindezek ellenére azt mondhatom, hogy az Emléktorna sikeres volt.
Egy baráti, családias jellegû összejövetelt képzeltem el, ahol a résztvevõk igazán méltó módon tehetik tiszteletüket egykori barátjuk, sporttársuk emléke elõtt.
És hogyan másként is lehetne méltóképp megemlékezni egy olyan emberrõl, akinek a futball volt az élete, ha nem éppen egy futball-tornával? Édesapám, Er-délyszky Attila világ életében sportrajongó volt, ezen belül is a foci volt a mindene. Kicsi gyermekkorától kezdve rúgta a bõrt, és miután igazolt játékosként szögre akasztotta a stoplis cipõt, a barátokkal kispályán folytatták tovább. Aztán egy váratlan fordulat megszakította ezt a lendületet, amikor 2005-ben szívproblémákat diagnosztizáltak nála.
Akkor egy jó ideig nem lépett újra pályára, majd miután már hónapok óta jól érezte magát (és az eredményei is ezt igazolták), lassacskán újra visszatért szeretett játékához. “Az az élet, amiben nincs foci, az nem is igazi élet” – mondogatta. Éveken át ûzte tovább a labdát, a meccsek után pedig tele volt élettel – úgy tûnt, minden a legnagyobb rendben. Aztán egy napon – mint derült égbõl a villámcsapás – nem jött haza többé. Elment focizni a barátaival, a meccs után rosszul lett, mentõt hívtak hozzá, a kórházban már az életéért küzdöttek, de sajnos nem sikerült megmenteni.
Édesapám mindig a sport szeretetére tanított bennünket, az õ lelkesedésének, kitartásának, és egész szellemiségének szeretnénk emléket állítani ezzel a tornával, amely – reményeink szerint – a késõbbiekben hagyománnyá válik.
Egy másik apropója is volt azonban a rendezvénynek. Édesapámnak volt egy álma: kisgyerekeket szeretett volna focizni tanítani, megszerettetni velük a játékot, továbbadni nekik saját tudását, tapasztalatait. Sajnos ez az álma már nem válhatott valóra, azonban úgy gondoltuk, hogy mi is tehetünk valamit ezen cél érdekében, ezért a tornán gyûjtést szerveztünk, a befolyt összeget pedig teljes egészében felajánlottuk Szentes legfiatalabb focistanövendékeinek támogatására.
Augusztus 4-én a – már reggel is nagy – meleg ellenére rendületlenül gyülekeztek a futball-barátok a Kinizsi pályánál. Négy csapat (Kinizsi FC, Dinamókus, Hungerit II, Szentesi Vasutas) gyûlt össze, hogy körmérkõzéseken megküzdjenek egymással (és a kánikulával) az Erdélyszky Attila Kupa elnyeréséért. Egy rövid megnyitót követõen a csapatok mind egyszerre léptek pályára, hiszen két pályán folyt a játék. A kezdõrúgást egy néhány pillanatnyi csendes tiszteletadást követõen ifj. Erdélyszky Attila végezte el.
A meccsek hangulata abszolút baráti volt, nem történt sem sérülés, sem durva szabálytalanság, a mérkõzések a Fair Play elvei szerint zajlottak. Köszönet illeti ezért a játékosokon kívül a két játékvezetõt, Nagy Pétert és Török Tamást is nagylelkû segítségükért, és kiváló bíró teljesítményükért.
Szeretném megköszönni továbbá a Sportközpont vezetésének és munkatársainak munkáját, mely nélkül ez a torna nem jöhetett volna létre. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk mindazoknak a lelkes támogatóknak, akik szintén szívükön viselik a szentesi futball utánpótlás-nevelésének kérdését. Köszönöm drága családom támogatását, amellyel az ötletet fogadták, és segítették megvalósulását. És végül – de nem utolsó sorban – hálás köszönettel tartozom Orgovány Zoltánnak és Mészáros Ferencnek, akiknek ugyanolyan fontos volt ennek az álomnak a megvalósulása.
Az Erdélyszky Attila Futball Emléktorna gyõztese a mérkõzéseken szerzett pontok alapján végül a Szentesi Vasutas csapata lett, õk vihették haza az Erdélyszky Attila Kupát, melyet ifj. Erdélyszky Attila adott át a csapat kapitányának, Tari Péternek. A többiek sem mentek haza üres kézzel: minden csapat emléklapot kapott a Tornán nyújtott teljesítményéért.
Kép és szöveg:
Erdélyszky Szilvia
