Szentesi saccolt a legjobban – Dinnyefesztivál Medgyesegyházán

dinnyefigurak.jpgAugusztus 12-14. között tizenegyedik alkalommal rendezték meg Medgyesegyházán a Dinnyefesztivált. A rendezvény szerkezete az évek során négy részre tagolódott: a szakmai programok mellett mezőgazdasági vásár és kiállítás is helyet kap minden évben. A harmadik komponens a kulturális, szórakoztató színpadi produkciók sora. Méltán mondhatjuk, hogy évről évre izgalmasabb az egyes vetélkedők (dinnyepakolás, saccolás stb.) menete és eredménye is.   

– Te, figyelj! Én tényleg nagyon jól érzem magam a bőrömben. És te?
– Az a baj, hogy jövőre már így nem farag ki minket senki.
– Ne is törődj vele, egyszerűen csak érezd jól magad!
– Igazgad van. Itt a Saragossa, nagyon jó lesz a buli! Közhirré doboljuk mindenkinek.

Mi a szombat délutáni programokba kapcsolódtunk be. Ekkor hirdették ki a délelőtti versenyek eredményét. Nagy örömmel hallottuk, hogy szentesi látogató saccolt a legjobban. Nem volt könnyű dolga, hiszen a "legtökösebb dinnyés" cím új birtokosa ezúttal 49,40 kilogramm súlyú saját termésű dinnyéjével terhelte meg a mérleget. 

dinnyekostolas.jpgA koradélután folyamán hastánc produkciót láthattunk Nagyszénásról, majd fellépett a Silver Sky fiatal pop együttes és a helyi moderntánc csoport. Közben sokan keresték fel a környező sátorrengeteget, amelyek a látni-, és vennivalók egész tárházát vonultatták fel. Köztük mégis a hazai dinnye kóstolását ingyen lehetővé tevő volt a legnépszerűbb.
Persze a délután jó része a színpad felkészítésével telt az esti showra. Voltak, akik nehezen viselték a világhírű Saragossa Band beállásának több mint egy órás hangjátékait, de az éjszakai koncert alatt belátták: a türelem látványt, s főleg fergeteges hangulatot teremtett. Tehát megérte a várakozás.
Ám előtte még Éles István humorista poénjain derültek, aztán jött Aradszky László, aki újra hangszerelt régi slágereivel örvendeztette meg a közönséget.  Nagymamák és unokák együtt "csápoltak" az ismert dallamokra, s többen táncra is perdültek. Az idén hetven éves művész készülő, szeptemberben megjelenő új lemezéről is énekelt néhány számot.
Aztán – elsősorban a fiatalok örömére – az Inflagranti élő koncertje következett. Ekkor már a rendezvény helyszínén az embertömegben alig lehetett megmoccanni. A nagyközség utcácskáit a parkoló autók sokasága szegélyezte, hiszen mindenki a nagy "durranásra" várt. A Saragossa Band 1977-ben robbant be a discovilágba. Medgyesegyházára Németországból érkeztek. Innen indultak, és jutottak el a világ legjelesebb lemezpiacaira és koncertszínpadaira. Eddig tizenhat albumuk jelent meg. Trópusi hangulatot idéző, vidám, pörgős, könnyed zenéjük, fülbemászó dallamaik, a könnyen megjegyezhető dalszövegek közkedveltté tették őket szerte a világon. Pályájuk a nyolcvanas évek végéig ívelt, azonban dalaikat ma is szereti a közönség. A mostani felállás is hat fő: Harry, Gudrun, Gitty, Andy, Markus és Thomas. Dalaikra Malaika, Zabadak, Big Bamboo, Agadou… együtt tombolt a tizenévestől a hetvenes korosztályig, mindenki. A legmodernebb technika, hang- és fényjáték, fergeteges profizmus jellemezte a játékukat, előadásmódjukat. Szeretik a közönséget, s úgy kommunikáltak velünk angolul, hogy minden gondolatukat értettük. Medgyesegyházán ezen a hétvégén a szó teljes értelmében határtalan buli volt.  

Saragossa.jpg

 

 

 

 

 

Egy hozzászólás “Szentesi saccolt a legjobban – Dinnyefesztivál Medgyesegyházán” bejegyzésre

  1. prof.:

    Hogy telik egy községnek arra, hogy világsztárokat hívjon? Ugyan mennyibe kerülhetett ez a koncert? Akár hogy is csinálják, ügyesek.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.