Miért jó dolgozni?
A szeszélyes téli idõszak után hirtelen jött a tavasz és úgy érzem, összecsapnak fejem fölött a hullámok. Ilyenkor mindig sok a munka, néha túl sok.
Ahogy leülök kicsit kötni vagy számítógépezni, sorra veszem a napi elvégzett feladatokat, megnyugszom, mert szeretek dolgozni. Egész életemben dolgoztam és nem is tudom elképzelni, mit csinálnék, ha nem lenne munkám. Munka nélkül lassan leépül az ember és gyakrabban betegszik meg.
Minden napra tervezem a teendõimet: este nem tudnék elaludni, reggel nem tudnék felkelni, álmos fáradság szögezne az ágyhoz. Nem lenne kedvem felöltözni, járkálnék a lakásban pizsamában, mosdatlanul, és sírnék. Vagy csapkodnék, szidalmaznék másokat. Tönkre mennének az idegeim, türelmetlen és igazságtalanabb lennék. Az is lehet, hogy elkezdenék gyûlölni másokat, szélsõséges eszmék hatása alá kerülnék.
Ezért gondoltam, írni kell a munkáról és annak hiányáról, mert ez mostanság nagyon aktuális. Emlékszem, a múlt társadalmi rendszerében megbüntették azokat, akiknek nem volt munkahelye. Ha a rendõr igazoltatott és nem volt bejelentett munkahely, akkor közveszélyes munkakerülésért büntetett. Mára már megfordult a helyzet. Emlékszem, irigyelni lehetett azokat, akik pénzt kaptak akkor is, ha nem dolgoztak.
Munkanélküli segély. Ma már tudjuk mindannyian, milyen megalázó és milyen reménytelen állapot a munkanélküli lét, még olyan államokban is, ahol a segélybõl meg lehet élni. A munkanélküliség lelki hatásaival foglalkozó szakemberek szerint a munka elvesztése során az ember a gyászhoz hasonló szakaszokon megy át. Elõször nem akarja elhinni, hogy nincs munkája (pl. létszám fölötti lett), másrészt a düh fázisát a reménykedés követi, munkanélkülivé lettem, az emberben kialakul egy fajta beletörõdés.
Elfogadja, hogy eddigi munkájának vége. Ettõl a ponttól kezdve azután nagyon sok mindentõl függ, hogy merre fordul, mit tesz, milyenné formálódik. Az alacsony önértékelésûek bezárkóznak, valamilyen szerbe: nyugtatóba, alkoholba fojtják bánatukat. A többség tudja, munkát kell keresni. Aki életét munkával töltötte, lelkesen és reménykedve kezd neki az új munka keresésének. Reménykedés az újrakezdéshez. Amikor szemben találja magát a nyers valósággal, visszautasításokkal, állandósul a stressz.
Ezután jöhet a kiégési szakasz. Végpontja lehet az apátia is, ami visszatartja a munkakereséstõl. Hosszúra nyúló munkanélküliség alatt kifejlõdhet az elesettség érzése, következménye a befelé fordulás lehet.
Ha külsõ okkal magyarázzuk a munkanélküliséget, akkor az önbecsülés csökkenése minimális. Ha belsõ okokra vezeti vissza és önmagát hibáztatja, akkor elveszítheti önbecsülését, ami megakadályozhatja az álláskeresésben, tartása és fellépése megtartásában.
Ott vannak az anyagiak? Ha nincs munka, nincs jövedelem. Mindenképpen életvitel változás kell. Túl sok ráérõ idõ keletkezik, gyakran merül föl a kérdés, mivel töltsem azt el? A tartósan munkanélküli ember több idõt tölt alvással, TV nézéssel, az internet elõtt, stb. Kevésbé mozdul ki, elmaradnak az ismerõsök, ritkábban megy társaságba, a kapcsolatok szép lassan leépülnek. Érthetõ, hogy reményt vesztetté válik, gyakran él át érzelmi válságot. Másnak látja magát és ezt a környezete is érzékeli. Megváltozott a családi légkör, a házassága minõsége is.
A munkanélküliek kevésbé használják ki az idejüket, nem céltudatosak. A társas érintkezés az ember alapvetõ szükséglete. A munka biztosítja a társas szükségletet a családon kívül is. A munka az alkotás örömét adja, élményt nyújt. Ezért van az, ha valaki munkanélkülivé válik „aki egész életében dolgozott, abba bele lehet halni„ átvitt értelemben. Ha valaki olyan munkát végez, amit szeret, legyen bármilyen sok vagy nehéz, valójában örömmel morgolódik. Miként én is akkor, amikor úgy érzem, összecsapnak fejem fölött a hullámok. Ha valaki igazán hasznos elfoglaltságot keres magának és nem talál, akkor létesítsen egyet!
Csordás Istvánné