Tengeren túli levelek – Volgai vakáció II.
Nagyérdemû, kedves Olvasó, Megannyi meghatározás kavargott gondolataimban… Oroszország fogadott gyereke. Kelet és nyugat kombinációja. Észak Velencéje. A Néva part Párizsa. Paloták városa. Ablak Európára. Csontok városa. Az irodalom – Dosztojevszki – zeneirodalom – Csajkovszki, Rahmaninov, Prokofjev, Rimszky-Korszakov – balettmûvészet – Pavlova, Nizsinszki, Ulanova – nagyjainak szülõhelye. A Föld egyik legmesterségesebb, legnemzetközibb városa… Mindez annak kapcsán, hogy az utazás kezdeti napjaiban Szentpétervár nevezetességeivel ismerkedtem.
Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig kevésnek érzem azt az idõt, ami a szervezett utazások során egy túrista rendelkezésére áll. Rengeteg a látnivaló, s mivel minden program idõhöz kötött, mindenhol csak egy csipetnyi ízelítõ jut, így aztán a fontosabb lánivalókról is csak a teljesség igénye nélkül tudok beszámolni.
Nagy Péter cár 1703. május 16-án a Finn öböl és a Néva folyó deltájának egy szunyogokkal benépesített, eldugott, mocsaras szigetét jelölte meg Balti tengeri kikötõnek, egyben hadiflottája leendõ állomáshelyének. Terve egy olyan, csatornáknak, hidaknak, parkoknak, széles utaknak és elegáns palotáknak otthont adó, Velence és Amsterdam mintájára felépülõ város volt, ami az elmaradott országot közelítetette volna a világhoz. A cár ennek a nagyszabású tervnek nem csak megálmodója, hanem aktív részese is volt. Szervezett, irányított, ‘nagy’ alakja – két méter magas volt – gyakran tünt fel az építkezéseken, hiszen nem csak cár, hanem Hollandiában tanult ácsmester is volt. Nem véletlen tehát, hogy egy eddig ismeretlen építészeti stílus, az ún. ‘Péteri barok’ megszületése is személyéhez kötődik. A helyszíni munkálatokat orosz jobbágyok, munkások, az Északi háborúban legyõzõtt svéd hadifoglyok végezték, és egyes adatok szerint közel 30 ezren vesztették életüket, mire befejezõdött a város felépítése, amelyet Szent Péter tiszteletére – aki azóta is a város védõszentje – Szentpétervárnak kereszteltek el. A 42 szigetet, 70 csatornát, 300 hidat, 200 palotát, 50 múzeumot, 20 színházat, 60 stadiont és 4.5 ezer könyvtárat számláló, napjainkra több mint 4 millió lakossal büszkélkedő metropolis, belvárosi része UNESCO világörökség. A város az évszázadok során többször is cserélt nevet és pozíciót.
1914 -1924 között Petrográd volt, ugyanakkor – ezidõ alatt néhány évre, 1912-1917 között – Oroszország fõvárosi szerepét is betöltötte. A bolsevik idõkben, 1924-1990 között Leningrád lett a neve, majd a kommunizmus bukása után 1991-ben ismét visszakapta a Szentpétervár nevet. A város egyik leghíresebb látnivalója az Ermitázs múzeum, a ‘múzeumok anyja’, mely képzõmûvészeti kincseinek nagyságával és gazdagságával csupán három múzeum – Louve Párizsban, Prado Madridban, Metropolitan New Yorkban – vetekszik a világon. A múzeumnak a Téli palota öt egységbõl álló, 1057 szobányi épülete ad helyet, melyet hatalmas tér vesz körûl. A tér középpontjában négyszögletes alapon, dombormûvekkel gazdagon díszítve magasodik a Sándor diadal oszlop, ami az oroszok Napoleon ellen aratott 1812-es gyõzelmét hirdeti. Az Ermitázs gyûjteményének megalapozását Nagy Péter cár 1697-ben egy hollandiai utazásáról hozott festménnyel kezdte el, a gyűjtemény azóta 2.8 millió darabosra bõvült. 13. századi reneszánsz, 16 -17. századi flamand és holland festmények. Rembrant, Renoir, Monet, Picasso és kortársa alkotások, történelem elõtti használati tárgyak, egyiptomi múmiák, szobrok, bútorok, márvány és intarziás padlóburkolatok, tükörberakásos mennyezetek, csiszolt üveg csillárok, aranyozott-faragott ajtók, ipar- és képzõmûvészeti remekek szinte felfoghatatlan, értékben pedig kifejezhetetlen gazgadságban. Ha az egész gyûjteményt végig akarná valaki nézni, és ha egy alkotás megnézésére csupán egy percet szánna, akkor is kilenc évet venne igénybe, hogy a teljes anyagot láthassa. Fantasztikus!!! Azt, hogy mind ebbõl én mit és mennyit csodáltam meg???
Emlékeimet őrzik színvonalas minõségû könyvek, reprodukciók, CD-k, hiszen vásárlásra adott a lehetõség. Megtalálhatóak a túristák által látogatott, legtöbb helyen korszerû technikával felszerelt, széles választékot kínáló, nyugati színvonalú boltok, bevásárló központok, pénzváltó autómaták, hitelkártya fizetési lehetõségek éppen úgy, mint utcai standok, ahol matryoshka baba, utikönyv, térkép, képeslap, szõrme, lakkozott doboz, ikon, szõttes, borostyán, ékszer, óra, vodka, csokoládé, kaviár várt vevõre. Megannyi árus, felsorolhatatlan mennyiségû portéka, azonos ‘üzletpolitika’. Az üzletember/asszony, nem ritkán tizenéves gyerek számológépen azonnal átváltja, angolos kiejtéssel – nem ám oroszul?! – közölte a fizetendõ összeget. Elõszõr euróban, majd kérésre dollárban és legvégsõ esetben, bár nem nagy lelkesedést mutatva ugyan, rubelben. Mekkorát változott Oroszország. Különösen az utóbbi évek érzékelhetõ politikai nyitását és gazdasági fejlõdését látva a világ is elismeri ezt, ezért is lehetett a Time magazin alapján 2007-ben az Év embere a ‘modern-kori cár’ az orosz Putyin elnök.
Szentpétervár következõ fontos látnivalója a Péter-Pál erõd. A svédek elleni háború évei alatt a város védelme érdekében épült fa erõd, öt hónap alatt készült el. 1725-ben az erõdöt 12 méter vastag kõfallal vették körül, erõsítettek meg. A háború befejezte után, védelmi szerepét elvesztve börtön lett, melynek elsõ fogja Aleszej cárevics volt, akit apja, Nagy Péter elleni merénylet miatt zártak be. A börtönnek a késõbbi idõkben is sok ismert foglya volt, többek között Maxim Gorkij. Az erõd-börtön közelében van a holland stílusban épült, tûhegyes formájú, aranyozott tornyú Péter-Pál templom. A lélegzetelállítóan szép ikonosztázokkal díszített belsõ méltó temetkezési hely a Romanov dinasztia számára Nagy Pétertõl II. Miklósig. Szentpétervár évszázados örökségei között kalandozva számomra a legimpozánsabb épület, a világ négy legnagyobb domb-kupolájú templomának egyike a Szent Izsák bazilika volt. Belépve e megfoghatatlan szépségû templomba ugyan az az érzés kerített hatalmába, mint – anno – Rómában a Szent Péter bazilikában. Fizikai valómban kicsinek éreztem magam {nem volt nehéz a magam 156 centijével} ugyanakkor hatalmasnak, hiszen szemem alig tudott betelni a látvánnyal, miközben lelkemet szinte észrevétlenül érintette meg a hely szellemisége. A tizennégy fajta különféle márványból, vörös gránitból, bronzból, malahitból, jászpiszból, üvegbõl, aranyból és sokféle mozaikból készült templom 40 évig {1818-1858} épült. A belsõ teret freskók, faragások, ikonok díszítik, amiknek pompázatosságát külön kiemeli a színes-festett üveg ablakokon beáradó fény. A kupolába lépcsõsor vezet fel, ahonnan nagyszerû a kilátás az egész városra. A bazilika egy francia származású Montferrand nevû építész terve alapján valósult meg. Montferrand huszonnégy különbözõ tervet készített, amíg ki nem alakította a végleges tervet, aminek megvalósulására aztán az egész életét áldozta. Az évtizedekig tartó grandiózus munka során -többek között – húszezer fát vágattatott ki a katonasággal, hogy szilárd alapot tudjon kialakítani a bazilikának, speciális hajókat és vasútvonalakat építtetett, hogy az ország távolabbi részérõl el tudja szállíttatni a szükséges építõ anyagokat. Mind ezek így aztán a bazilika kötségbekerülését tízszer tették drágábbá, mint amennyibõl a Téli palota felépült. Elgondolkodtató adatok… Lenyûgözõ építészeti remek…
Susan T. de Buzna dr.
