1935-ben a növényeket látva jó termés ígérkezett. Az emberek a gabona aratására, cséplésére készülõdtek. Júniusban a sötét felhõket égzengés, villámlás, jég kísérte. A kalászosok, a kukorica és a konyhakerti növények teljesen megsemmisültek.

Szüleim nagynyomási 1200 négyszögöl búzavetése is. Édesapámnak, sorstársainak aratás, csépléssel nem sikerült elõteremteni a családok kenyerét. Kubik-munkára sem hívták õket. Segély volt, családtagonként egy nap “ínségmunkát” adtak, és ezért egy pengõ járt. Szüleink kettõnket neveltek, így négy nap ínségmunka után 4 pengõt kapott havonta. A város homokbányájából talicskázták ki az építõanyagot, és a város kertjeiben, utcáin is dolgoztak.
Ínség kenyeret osztottak… Az elemi iskolában délben meleg ételt kaptunk, ha nem tudtuk elfogyasztani, a maradékot haza vittük… Édesapám sírva reménykedett. Szüleim az élet jobbra fordulásában  bíztak.  Erre neveltek bennünket.
Kátai Ferenc

Ez a bejegyzés 2008 07 09 12:35-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.