7 millió hozadék

HELYI CIVIL TANÁCS ALAKULT
Szentesen a megyében elsőként fogadta el a képviselő-testület a város civil stratégiáját. A szentesi térségben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint száznyolcvannégy civil szerveződés tevékenykedik. A szám meglehetősen magas.

7milliohozadek01.jpgMásodik lépésként épp a napokban alakult meg városunkban a civil tanács. Ennek előzményeként a helyi alapítványok, egyesületek elektoraik útján öt szekciót hoztak létre. Ebbe a folyamatba mindössze 82 szervezet kapcsolódott be, derült ki a napokban tartott sajtótájékoztatón, amikor a városi civil tanács tagjai bemutatkoztak. Ők: Sport, szabadidős tevékenységek – delegált: Tariné Lantos Piroska (Klauzál DSE.), Egészségügyi, szociális feladatok – Dr. Szerb János (Cukorbetegekért alapítvány), Kultúra, ismeretterjesztés, kisebbségi jogok – Balogh Terézia (TIT), Városfejlesztés, rendezés, közrendvédelem, közbiztonság köre – Szabó Lajos (Honvédők Bajtársi Egyesülete), Oktatás, ijfúság- és gyermekvédelem: Gilicze Andrásné (Bethlen Gábor Cserkészcsapat). Szirbik Imre polgármester az önkormányzat részéről Garai Szabó Imréné kabinetiroda vezetőt jelölte a tanácsba. Ők ősztől a képviselő-testület ülésén tanácskozási joggal vehetnek részt.

A sajtótájékoztatón Gellérfy László miniszteri biztos a Nemzeti Civil Alapprogram második születésnapja kapcsán az eddigi tapasztalatokat összegezte. Elmondta, hogy az országban több mint ötvenezer  civil szerveződés működik, és 2002. évhez képest, amikor mindössze 400 millió forint állt a rendelkezésükre, az NCA első évében már a regionális és szakmai kuratóriumok 7 milliárd forintról dönthettek. Ez az öszszeg mindig attól függ, menynyi az adózók által felajánlott 1%. A kormányzat ugyanis minden évben megduplázza ezt  az összeget. Hangsúlyozta, hogy a szám akár 12 milliárd forint is lehetne, ha nem csak az adózók 34%-a döntene a jótékony felajánlásról.

Az NCA Dél-Alföldi Regionális Kollégiumához az idén működési költségekre 34 szervezet fordult támogatásért a szentesi térségből. A kuratórium meghozta döntését. 24 szervezetet összesen 7 millió forint összeggel tudott támogatni. (A kollégiumhoz a három megyéből 1487 pályázat érkezett, a szétosztható keret 400 millió forint volt.) A 7 milliós helyi hozadék így is nagy előrelépés, tavaly ugyanis az első körben a szentesi térségben mindössze öt nyertes pályázat volt 2,5 millió forint összeggel. Azonban a szervezetek többsége még így is passzív. S hogy ennek mi az oka, ill. ez kinek jó, és kinek nem…

Felhívjuk azoknak a szervezeteknek a figyelmét, akik most nem pályáztak, ősszel lesz egy második kör, amikor pótolhatják a mulasztást.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.