Mosoly és könnyek – Az emberi agy titkai nyomán II.
1543: Andreas Vesalius a Reneszánsz éveinek anatómusa. Az emberi test mûködése címû gazdagon illusztrált könyve úttörõ munkának számított. Az agyat, mint az emberi test legmagasabb szintû, gondolkodásáért felelõs, legjelentõsebb szervet határozta meg.
16. század Decartes, a híres francia filozófus és matematikus egyik munkájában az emberi agy elemzésével foglalkozva, annak mûködését egy gép mûködésével hozta párhuzamba.
Luigi Galvani olasz fizikus 1791-ben békát ingerelt elektromos árammal egyik kísérlete során, figyelve ezzel a mozgató idegek mûködését. Az idegek ingerület átadását vizsgáló feltételezése fontos lépésnek számított a késõbbiekben mindazon kutatók számára, akik az agyban lévõ idegek ingerátadó mechanizmusát kívánták elemezni.
1808. Francz Joseph Gall német anatómus speciális embercsoportokat (bûnözõk, papok) vizsgálva állította fel teóriáját, amit phenology névvel címkézett fel. Szerinte, minden egyén karakterét és személyiségét jelentõsen agyának formája határozza meg. Körülírt továbbá az agyban, annak kérgi részén, harmincegy olyan területet, ami ezeket a jegyeket egészíti ki. Hipotézise erõsen megosztotta kora agykutatóinak körét.
Emil Kreapelin gyakorló orvos a modern tudomány vezetõ alakja 1896-ban határozott meg az agyban, egymástól elkülöníthetõ helyen felismerhetõ, két komoly idegrendszeri betegséget, a mánia depressziót, és a skizofréniát.
Az álom életének meghatározása címû Sigmund Freud által 1900-ban publikált könyv mérföldkõ volt az agykutatás, orvostudomány és a pszichológia számára egyaránt. Tudományos módszere, pszichoanalízise, vagy ahogy nevezte, álommunkája során pacienseit képessé tette arra, hogy a tudattalan álom állapotában megjelenõ vágyak és motivációk felidézõdése, segítse az egyén önmegértését. Módszerét napjainkban is alkalmazzák.
1929. Hans Berger bemutatta az elsõ olyan mûszert, ami az élõ emberi agyat képes munkája során elemezni. Az EEG Electroencephalograph nevû készülék segítségével rutin vizsgálatok lettek azok a tájékozódó jellegû felmérések, amelyek alapján az ideggyógyász szakemberek biztos diagnózisok felállítására váltak képessé, segítve mindezzel tökéletes gyógymódok meghatározását.
1936: az USA-ban elsõként végzete el a lobotomy (homlok-agylebeny eltávolítás) mûtétet W. Freeman.
Valter Rudolf Hass kutató kapott Nobel-díjat 1949-ben. A tudományos világ ezzel a legmagasabb szintû elismeréssel honorálta az agy kutatása területén tett elévülhetetlen tevékenységért. Munkája bebizonyította, hogy az agy hypothalamus része a felelõs a sub- és part-thalamus bevonásával a test belsõ szerveinek koordinálásáért.
1974. Üzembe helyezték az elsõ PET készléket. Phelp – Hoffman – Ter által megalkotott Positron – Emission-Tomography nevû gép látható információkat tudott adni az agyban végbemenõ folyamatokról. Használata során részletes kép jelenítõdik meg pl. az agyi erek véráramlásáról, az oxigénmozgásról, átadásáról, és egyéb olyan változásokról, amelyek feltérképezése ráirányíthatja a szakemberek figyelmét több olyan idegrendszeri elváltozásra, amire a PET megléte elõtt nem volt lehetõség. Napjainkban szinte elengedhetetlen része lett több korfüggõ betegség, pl. az Alzheimer,s (AD) állapot felmérésének.
1990-tõl kezdõdõen lett meghirdetve egy tíz éves program Az agy évtizede jegyében. George Buschnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének kezdeményezése a társadalom legszélesebb rétegét kívánta megszólítani.
2000. évben az orvosi Nobel-díj három olyan kutatónak (A. Carlsson – P. Greeng-land – E. Kandal) lett ítélve, akik fontos összefüggéseket állapítottak meg az agyi idegsejtek közti üzenet átadásában.
Az agy körüli történelmi utazás szakaszait bejárva bizton állítható, hogy az út közel sem véges. E szervünk tökéletes megismeréséig még professzionális szakembereknek, gyógyítani akaróknak kell töretlenül kutatni, elemezni, vizsgálódni, hogy a gyógyulni vágyók, hozzátartozóik, vagy ismeretre igényt tartók számára tudjanak beszámolni alkalmazható eredményekrõl, hatékony gyógymódokról, gyógyszerekrõl.
(Folytatása következik.)
Susan T. de Buzna dr.
USA, St. Petersburg