Jutka mama küldetése
Jobb kedvû lett mindenki április közepén, a napsütésnek köszönhetõen. Az éltetõ napsugaraknak örülve találkoztam egykori óvodástársammal, akinek hasonló küldetése van köztünk, mint a napnak az égbolton.
Ha találkozunk, az erõ és az optimizmus árad belõle, miközben õ maga kevés segítséget kapott családján kívül.
Óvodában dajkaként segített, ott, ahol tudott és annak, akinek tudott, majd a Rigó Alajos diákjait kísérte gyakorlati helyükre, a Hungeritbe, segítve beilleszkedésüket a gyári munkába és a munkáséletbe. Portásként rendet tartott az iskola körül. Szívesen beszélgetett a gyerekekkel, a szülõkkel, akik a csemetéjükre vártak. Gyógypedagógiai asszisztensként kollégái munkáját könnyítette, segítve a gyerekek problémáját megoldani, a legkisebbtõl a legnagyobbig. Munkatársainak szakszervezeti megbízottként intézett kérés nélkül születési, halálozási segélyt, üdülést és mindent, ha megtudta, hogy bajban van a másik. Mintha saját unokáinak fõzne, olyan lelkesedéssel fõzött a táborokban, fõztjét a tanévben sokszor emlegették a táborozók, hogy milyen finom volt. Rendezvényeken is rendszeresen kivette a részét a feladatból, semmilyen munka nem esett, de nem is esik ki a kezébõl. Örömmel kísérte a mûvészeti iskola táncosait, s öltöztette a lányokat, hogy szépek és csinosak, ne csak ügyesek legyenek, s mindezt általában csak egy köszönömért. Természetes volt segítsége, de a legnehezebb helyeken, szituációban. S hogy ki is õ? Egykori óvodástársam Nagyistókné Pudics Judit, akit a gyerekek egyszerûen „csak” Jutka mamának szólítottak, s ma is. 40 év munkaviszony után ment nyugdíjba, önszántából, könnyes szemmel, de lelkesedését nem feledte, segítõszándékát megtartva. Unokái mellett maradt szeretetébõl, segítõszándékából, önzetlenségébõl pedig az Árpád Szabadidõs Sportegyesület tagjaira gondolva. Mindenben lehet rá számítani, mert nem a levegõbe beszél. Nála az adott szónak értéke és súlya van. S ezért mit kap õ cserébe? Közvetlen munkatársai és a gyerekek szeretete mellett, a barátokét, de elsõsorban családét, nem akadályozva a rászorulók segítését.
Kislánynak vidám és cserfes volt, akivel jó volt együtt játszani, felnõttként jó kolléga, s megbízható barát. Csendben, kötelességtudóan teszi a dolgát, nem vár, de nem is kap érte elismerést, marad a köszönöm Jutkám, – persze a semminél ez is több.
Minden elismerésem az övé, s remélem a sok gyerek, akit önzetlenül szeretett és segített, példaképként is gondolnak rá. Mert példa õ, jó példa! Jó lenne, ha sok ilyen Jutka mama találkozna a gyerekekkel, s akikben csak szunnyad ez, nem fojtanák magukban. Jutkám, kívánok jó egészséget, sok további örömet fiaidban, unokáidban és a segített gyerekekben.
füredi zsuzsa