Mosoly és méltóság – Hospice II.
Nem bírom már harcom vitézül
Megteltem Isten-szerelemmel
Szeret kibékülni az ember
Mikor halni készül
(Ady Endre: Álom: Az Isten)
A haldoklógondozás szellemisége több ezer éves hagyományon nyugszik, alapja a szeretet-kapcsolat, lényege, hogy a haldoklót ne rekesszük ki a közösségbõl. Ennek a szellemiségnek az újratanulása, a már meglévõ ismeretekkel való kiegészítése, és a modern orvostudomány vívmányainak alkalmazása teheti csak teljessé, hogy a haldokló ne csupán egy beteg, egy szám vagy egy rövid kórtörténet legyen, hanem gyógyító team tagjaival, gondoskodókkal, szeretekkel körülvett, teljes emberi sors végén lévõ ember, aki az élettel, embertársakkal és önmagával megbékélve tudja elhagyni a Földi létet.
Az ember halálhoz való viszonya paradox. Túlzottan félünk a haláltól, illetve nem félünk, hiszen a halál maga kifejezéstelen, ritkán pillanatnyi történés, életünk egyetlen olyan eseménye, melyben illetõségünk személyes. Átruházhatatlan és elkerülhetetlen. “Féljük a halált, mert idegen számunkra, nincs benne életünkben, el van rejtve elõttünk, nincs dolgunk vele. A meghalás félelem és borzongás, a múlttal való kínos vita, test és lélek kínzó szétválása. A “meghalás” büntetés, mely beilleszkedik a radikális összeomlásról szóló divatos tanításokba“ (Kurt Hennig 1996).
Igazán nem is a haláltól, hanem az odáig vezetõ úttól félünk. Az izoláltságtól, saját elesettségünktõl, kiszolgáltatottságunktól, a betegséget kísérõ fájdalom elviselhetetlenségétõl.
Mitológiai emlékek alapján, Tanatos, az éjszaka istennõjének, Nox-nak a fia, a halál megtestesítõje volt. Denevér képében éjszaka röpködött, és akinek a hajába kapaszkodott, az meghalt. Õ képviselte a rossz halált. Eutanos, a jó halált jelképezte. A világból való halk, könnyû, fájdalom mentes, kínlódás nélküli eltávozás jelölésére szolgált. A jó halál kérdésével a késõbbiekben a keresztény korban is több gondolkodónál, pl. Bacon, Morus Tamás, találkozhatunk, majd ezt követõen 1946-tól Eutanos nevébõl eredeztetve megfogalmazódott a halálba segítés folyamatának azonosítására az eutanázia szó.
A halálba segítés az eutanázia egy az orvos és a beteg viszonylatában történõ folyamat része, olyan döntés, ahol a beteg akarata érvényesül, anélkül, hogy emberölésrõl volna szó. Ebben az értelmezésben nem lehet a haldokló, nagy szenvedéssel küzdõ beteg érdekében sem a szánalomból elkövetett eutanáziát kegyelemölésre fordítani. Az eutanázia lehet a beteg akarata szerinti halálba segítés, ez az aktív eutanázia, vagy a beteg akarata alapján a beavatkozások beszüntetése, illetve bizonyos beavatkozások el sem kezdése, ez a passzív eutanázia. Az egészségügyi megközelítés mellett a teológia is fontos kérdésnek tartja az eutanázia megítélését. A katolicizmus számára az aktív eutanázia teljesen elfogadhatatlan, hiszen az orvos megöli a beteget, passzív eutanázia pedig az egyház szerint egyszerûen nincs is.
Mindezen vallási megnyilvánulások megítélése, ugyanakkor az érintettek számára a tisztelet megtartása mellett, ma a világon 18 országban, 30 társaság mintegy 512 ezer tagja küzd az aktív eutanázia elfogadtatása érdekében. Magyarországon a Hospice mozgalom a terminális idõszakban, az élhetõ minõségi emberi életet igenli és segíti, ezért elutasítja az eutanázia minden formáját.
A halálba kísérés a XX. – XXI. századi ember igényét képviseli. 1991. április 30-án Leon Schwart-zenberg professzor, és munkatársai jelentést írtak az Európai Parlamentbe a haldoklók támogatásáról, ami a következõket igényelte.
“Meg kell teremteni a haldoklók támogatásának személyi feltételeit, és minden kórházban palliativ, azaz életminõség javító gondozó központokat kell létrehozni, biztosítva ezzel azon betegek gondozását, akiknek gyógyulása már nem várható, és az orvosi terápiák többé már nem hatásosak. Ennek megvalósítását nem csak az orvosok, egészségügyiek, hanem a család, környezet és társadalom feladatává is kell tenni. Minden módon küzdeni kell a betegség során fellépõ minden nemû és mértékû fájdalom ellen. A halálba kísérésre speciális intézményeket, Hospice formát kell létre hozni, ahol a végstádiumban lévõ beteget gondozzák.”
Mindezen elvárások megvalósulását segíti elõ egy viszonylag új keletû tudományág, a tanatológia, amely a halál és a “meghalás” kérdésével foglalkozik. Erre a szellemiségre épülnek szerte a világon a Hospice intézményrendszerek, többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Angliában és 1995-tõl a Magyar Hospice – Palliativ Egyesület is.
(Folytatjuk.)
Susan T. de Buzna dr.
Előzmény: www.varosivisszhang.hu/2008/03/29/mosoly-es-meltosag-hospice-i/