A nőnapon történt
Sokan állunk a virágüzletben sorunkra várva. Akad itt minden korosztálybéli. A nõi nem iránti tiszteletünk jeléül szeretnénk néhány szál virágot vásárolni. Választék van bõven, az árak is immár a csillagos égig…
Elõttem egy nyurga kisfiú mozog kamaszosan. Zsebébõl egyenként kotorja elõ a kiscímletû aprópénzeket. Uzsonnapénzébõl spórolta össze. Gerberát szeretne venni anyukájának, mert az a kedvenc virága. Szemmel már ki is választja – a szerinte legszebbet – a vázában álló nagy színes csokorból.
– Mennyi a gerbera? – kérdi félénken a virágárusnõtõl.
– Kétszáz forint! – hangzik a válasz halkan.
S a kisfiú zavarba jön. Ugyanis csak száznyolcvan forintot tudott összekaparni a zsebébõl. Most mi lesz? Mégsem tud virágot vinni anyunak, mindezt éppen a nõnapon! Restelkedve, szinte szánalomkeltõen mered szemeivel a virágárusra, akinek már keze ügyébe adta az elõzõleg kiválasztott, szép nagy gerberát, s aki már éppen selyempapírba is csomagolta félig.
Az eladó mit tehet ilyen esetben? Sajnálja a kisfiút, de õ nem adhatja olcsóbban a megszabott árnál, mert akkor hiánya lesz a pénztárban záráskor. Igen, mert a kapitalizmusnak vastörvényei vannak: blokkolni kell, jöhet az ellenõr ebben az áfás világban, és jaj neki, ha vét a szabály ellen.
A virágárusnõ azonban szíve sugallatára hallgat, s megoldja a kínos helyzetet: köpenye zsebébe nyúl, kiveszi a pénztárcáját és a sajátjából odacsúsztatja csendben a kisfiú összegéhez a hiányzó húsz forintot és beteszi a kasszába. S így minden rendben.
Õ is édesanya, tehát megértõ. Neki is van kisfia, aki szintén kerülhet szorult helyzetbe.
Ezzel az írással a négy évvel ezelõtt, április 23-án 81 esztendõsen elhunyt csongrádi szerzõre, Várkonyi Istvánra emlékezünk. Ez a tárcanovellája 2003-ban a “Szívvel írott vallomások” c. kötetében jelent meg. Várkonyi István idén lenne 85 éves. Tisztelettel õrizzük emlékét.