Sok fiatal hölgynek felcsillant a szeme, amikor meglátta zongorázni a tehetséges fiatalembert. Õt már nagyon sokan ismerik. Nincs komolyzenei rendezvény, ahol fel ne lépett volna, õ ült a zongorához, vagy kísért játékával valakit.

Lakatos Béla zongoramûvész-tanárról van szó. Vele beszélgettem a Lajtha László Zeneiskolában. Tudtam már, hol keressem, hiszen hangosan kiszûrõdött játéka a terembõl a folyosóra.

– Mostanában olyan  darabokkal foglalkozom, mint pl. a Liszt rapszódiák. Vagy például a Rákóczi induló, a 14. rapszódia, illetve a 17. is szimpatikus. Nemsokára tudom az összeset. Készülök, tanulok folyamatosan, – meséli a zenetanár barátságosan.
– Schumann G-mol szonátáját akarom most felújítani, amit még a fõiskolán játszottam, vizsgaanyagom volt. Rövidebb mûvek, akár kiállításokon, rendezvényeken megállják a helyüket.
–  Nagyon sok gyermekkel  foglalkozol naponta. Az a rövid fél tanítási óra mire elegendõ?
– Egy fél órába tulajdonképpen annyi fér bele, hogy számonkérem az anyagot a gyerektõl. Közben persze segítek neki, amennyit csak lehet. Az elméleti részét csak részben tudjuk átvenni, ez a szolfézs tanárra hárul. Nagyon sokat köszönhetünk annak, hogy szolfézs órán a tanárok elmélyítik a gyerekkel az anyagot, az elméleti részt. Az én szolfézs tanárom Nagy Jánosné tanárnõ volt. Õ igen szigorúan vette az órákat. Ennek meg is lett az eredménye. A gyereknek tudnia kell azt, hogy bármilyen hangszerrõl legyen szó, milyen harmóniákat használjon, tehát elméletben is tudnia kell, hogy mit játszik.

–  Mennyire érdekli a fiatalokat a komolyzene tanulása?
– Manapság egyébként örömmel tapasztaljuk, hogy pl. a zongora, hegedû-, gitár szakra is rengetegen jelentkeznek. Nagyon örülünk ennek. A tanítványok lelkesen járnak az órákra. A gyerek jellemére nagyon erõsen hat. Formálja a személyiségét, és fejleszti az intelligenciáját, a szép érzékét.

– A tanítványaid közül valakit megérintett-e a komolyzene szeretete, aki esetleg tovább akarja folytatni?
– Voltaképpen a zeneiskola célja nem elsõsorban pályára készíteni a növendékeket, hanem a zenét megszerettetni velük. Jellem- és ízlésformáló szerepe  van a zeneiskolának. A szép megszerettetése a legfontosabb. Az már eredmény, hogy a gyerek igen is eljár a hangversenyekre. Van egy kis hangversenybérletük, hátul pecsételik, ahány hangversenyre elment a diák. Év végén könyvjutalomban részesülhet, akinek a legtöbb pecsétje van. Ha beoltjuk a széppel õket, akkor már nyertünk.
– Kedves Béla! Magánéletedrõl elég keveset lehet hallani. Most, ha akarod, elmondhatod az olvasóknak?
– Lassan kilenc éve élek párkapcsolatban a menyasszonyommal. Tavaly novemberben húztuk fel a gyûrût. Azt hiszem, kifogásolni fogja, nem tudom a dátumot. Úgy néz ki, hogy egy másfél év múlva meg lesz az esküvõ, és utána majd szeretnénk gyerekeket. Most még a kedvesem a Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskolán tanul. Idén diplomázik angol szakon. Összeborulunk, és megnõsülök…
– Valentin nap közeledik. Menyasszonyodat megleped e valamivel?
– Hellyel-közzel elterveztem, hogy mit szeretnék neki venni. Három lehetõség közül fogok választani, aminek biztos nagyon meg fog örülni.
– Terved, persze a zenében?
– Tavasszal, vagy õsszel – még nem döntöttem el pontosan – adnék egy teljes mûsort, egy estet a zeneiskola termében. Ha jól sikerül, késõbb máshol is megismételném.                  
Kép és szöveg:
Dömsödi Mihály

Ez a bejegyzés 2008 02 02 10:12-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.