Bucsány György (1933-2012)
Végsõ stádiumáig kitartott lelki kapcsolatunk… Fiatal orvos koromtól ismerjük egymást, egy Ember, egy élõ példakép volt. Ragyogóan mûvelt és szellemes, végtelenül tisztességes. Elvesztése igen megviselt, mint barátot, mint kezelõorvosát, egyaránt.
De maradjunk a történetnél. Az újságíró realitás indította a szerkesztõ gondolatát, látva életpályánk párhuzamos vonalát, kapcsolatunk intellektuális jellegét, hogy a megemlékezésre engem kérjen fel. Szomorú, de megtisztelõ feladat. Szeretteinek különösen érzékeny lelki állapota is aggasztott, amikor a gép mellé ültem. Gondolataim csapongnak. Emlékképek kavarognak a lelkemben. – Az, hogy ki elõtt nyílik meg az ember, az kiszámíthatatlan. Ha bármilyen okból találkoztunk, gazdag lelkébõl felszínre kerültek gondolatcsokrok, csodás történetek, megoldandó feladatok. Tökéletesen éreztem, hogy nem akart másokat feltartani, de éhes az ember a tiszta szóra akkor is, amikor a test és a szellem részben külön úton jár.
Szellemi kirándulásokat rendszeresen tartottunk kultúrtörténeti és helytörténeti témakörökben is. Soha senkire nem tett dehonesztáló megjegyzést, érzékeny lelke tiltakozott volna az ilyesmi ellen. A szó nemes értelmében úri ember volt, hihetetlen olvasottsággal.
Egyszerre vehettük át 2007-ben a Szentes Díszpolgára kitüntetést, ami után még több alkalommal találkozhattunk. Ezen felül volt diákjai, kollégái elmondásából rajzolódott ki igazi gazdag polgári énje. Nehéz helyzetû tanítványairól is gyakran mesélt, akiknek sikerült talpa állni. Kisugárzását, kiállását megnyitóin is élvezhettük, amelyekre körültekintõen készült, felismerte, hogy szobraim tekintete él.
Példás családapa, férj és nagyapa távozott közülünk – de szelleme köztünk kell, hogy maradjon.
Dr. Csíky László