(Út a Szt. Bazil székesegyházhoz.)

 

Az út során eddig látottak mint egy megkoronásása volt szétnézni ebben a városban, még akkor is, ha a felkeresett helyeken való alaposabb idõzést a meglehetõsen szoros program nagyon is korlátozta, és pláne akkor, ha azt vesszük alapul, hogy több mint 2.500 történelmi és építészeti épület-remeket tartanak Moszkvában számon, megnézésre érdemesnek.

 

Hol máshol is kezdheti el bemutatni városát az idegeneknek egy hatalmas lexikális tudással bíró, izzig-vérig orosz idegenvezetõ hölgy? Természetesen a Vörös téren, amit az UNESCO 1990-ben a világörökség részeként jelölt meg. Neve, mint ezt nagyon sokan tudják is, nem színére utal, bár nagyon sok a vörös színû épület a téren, nem is a macskakövekre hulló, kiontott vér színére, hanem az orosz “krasznij” szóra, ami nem csak vöröset, hanem szépet, gyönyörût is jelent. Mielõtt a látogató elérné a 70 ezer négyszerméteres Vörös teret, díszesen megmunkált kapu nyilik elõtte a gondosan ápolt Alexander kertbe, ahol meleg nyári napokon, a Neglinnaya folyó csatornájában gyerekek hancúroznak és moszkvaiak üldögélnek, hûsölnek az árnyat adó fák oltalmában Egy kör alakú épületben föld alatti piac van, a kaputól kicsit távolabb pedig rezzenéstelenül álló egyenruhás vigyázza az Ismeretlen katona sírját, amin a tisztelet soha ki nem alvó lángja lobog.

 

 

A Vörös teret, a Kreml fala határolja, amelynek közelében a Lenin mauzóleum van. Anno – negyed százada, amikor legutoljára jártam Moszkvában – hosszú sor kígyózott, várva a bejutásra, hogy a jócskán sötét világítás adta lehetõségek mellett, csupán egy pillantásnyi idõre lehessen látni a halott Lenint, avagy viasz mását?! Most, nem állt sor a mauzóleum elõtt! Évtizedekig ennek az épületnek a tetõtere adott lelátót az orosz és a “testvéri” országok vendégei számára, minden nemzeti ünnep és katonai demonstráció alkalmával. A mauzóleum mögött az ún. Emlék út vezet, ahol Csernyenko és Brezsnyev porai békésen megférnek Gagarin, Gorkij és Sztálin földi maradványai mellett.

1555 – 61 között épült a Vaszilij Blazsenij székesegyház, a tér ékessége. Formájában különleges, szinezésében változatos, hagyma kulpoláinak mintázata egyedülálló. Nem véletlen, bár kegyetlen, hogy a különösebben nem könyörületes Iván, a retteget cár, megvakítatta az építészt, hogy soha többet ne tudjon hasonló szépet alkotni.

 

 

Fogalom, a vásárlás szinvonalára valamit is odó számára a GUM áruház. Elsõ látogatásomkor lenyűgözött az 1895-ben épített, majd 1950-ben felújított hidak, szökőkutak, üvegtetõk adta belsõ szerkezet és dekoráció, ami már akkor is több mint kétszáz üzletláncnak adott otthont. Azóta, lévén Moszkva a világ egyik legnépesebb, ugyan akkor legdrágább fõvárosává vált, olyan világmárkák telepedtek meg, mint a Lafayette, Benetton vagy az Escada, a napi látogatók száma a félmilliót is meghaladja. Mivel mostani ott jártamkor vasárnap volt, az orosz nyitvatartási rend alapján az áruház zárva volt, így csak a külsõ állagjavító munkák romjait eltakaró hatalmas panelek sejtették, hogy mögötte megannyi érdekesség várja a vásárlókat.

 

 

Gyorsan szaladt az idõ, nagyon sok volt még a megnéznivaló a Kremlben, amely 27.5 hektárnyi területét kétezer méter, néhol 19 m magas fal veszi körûl, 18 bástya határol és megannyi a templomok száma. Láttam itt még a Menybemenetel székesegyházat, ami az uralkodók koronázásának szinhelye volt, a házi templomnak használt Angyali üdvözlet templomot és a temetkezési helyül szolgáló Mihály arkangyal templom napfényben csillogó arany kupoláit, arannyal, drágakövekkel, freskókkal, ikonokkal díszített belsõ terét. Szemet kápráztató gyünyörûségek, felbecsülhetetlen építészeti és mûvészettörténeti értékek.

A 15. században öntött ágyú és a hatalmas, soha meg nem konduló harang büszkén õrzi a múlt emlékét az uralkodók egykori palotáinak szomszédságában, melyek közül napjainkban néhány ortodox és/vagy állami intézménynek ad helyet.

A Kincstár sajnos nem tartozott a szervezett programba, így csak múltamból emlékeztem homályosan az itt örzött fegyverekre, koronázási ékszerekre, hintókra, gyémánt gyûjteményre és a híres Fabergé ékszerekre. Igaz ez utóbbiról, egy picinyke magyarázó elõadást és hasonmás bemutatót kaptunk a hajón, a programszervezõ jóvoltából, ami szerint Peter Carl egy egyszerû, szentpétervári ékszerész volt 1885-ig, amikor is III. Sándor ékszert rendelt tõle, házassági évfordulóra a feleségének. A mester, egyszerû tojás formát alakított ki zománcból, kívül díszítette arannyal és drágakövekkel, belül pedig elrejtett egy finonam megmunkált figurát. A hatás frenetikus volt, a cár további, minden évre szóló megbízást adott egy- egy tojás elkészítésére, így 69 különleges Faberge darab készült el, ebbõl ötven, orosz uralkodóknak.

 

 

A remekmûvek nagy részét ma a moszkvai kincstár õrzi, a magántulajdonban lévõk helyét tulajdonosuk félve õrzi, a mûkincsgyûjtõk pedig három milliárd forintnál többet is hajlandóak kiadni, ha megjelenik egy aukción egy ritka alkotáshoz. Mint ahogy történt ez egy 1913-ban készült darabnál, egy 2002-es árverésen. Az egyszerû túristának persze marad a vágyakozás és a boltokban is kapható, mindenféle, többnyire giccses küllemû másolat. Még egy rövid séta a Lomonoszov egyetem környékén, ahol Harley Davidson motorokon száguldoznak a fiatalok, ugyanakkor koldusok kéregetnek az utca sarkon. Szamovár és Matrioska baba sorakozik az utcai árusok pultjain, ez a fából készült, színesre festett, egyre kisebb figurát tartalmazó, jellegzetes, összerakható gyerek játék, ami az egyik legkedveltebb Oroszországhoz köthetõ ajándéktárgy, hiszen az emlékek, sokszor évek múltával is képesek tárgyak által megelevenedni. Most azonban még nagyon friss az élmény, hiszen még Orosz földõn vagyok, ám egyszer mindennek vége van. “Kérjük a beszálló kártyákat elõkészíteni” hívja a Moszkva-Budapest járat utasait repülõtéri hangosbemondó, majd rövidesen feldübörögnek a gépmadár hajtómotorjai. Alattam térképpé válik a táj, felettem ragyog a Nap a felhõk felett mindig kék szinû égen, lélekben már otthon vagyok, gondolataimban egy feledhetetlen Volgai vakáció emlékével.