Madaraink…
Feketerigó (Turdus merula), kedveli az emberi közösséget, minden felé gyakori, így a lexikon meghatározása.
Erdei fa koronájába feketerigó pár fészkelt néhány éve. A gyalogos és közúti forgalom között éltek. Fészküket a múlt évben balkáni gerlék szétszórták. Ennek következtében a feketerigók itt nem költhettek tovább.
Ez év tavaszán – a lomb növekedésével párhuzamosan – elõzõ helyükre rakták fészküket. Az egyik napon szokatlanul viselkedtek. Csõrükben élelemmel repkedtek a fa körül, tollukat borzolták, nem mindennapi módon rikácsoltak. Következõ nap ugyanígy. Délután megjelentek a cinkék, verebek, rozsda színû madarak és a harkály is. Pedig utóbbi csak hajnalonként szokta a villanypóznát körülkopogtatni.
A madár együttesbõl hiányzott a gerlepár. Gondoltuk, hogy a madarak szokatlan viselkedésének oka: akadálya van a fiókák etetésének. De helyes-e beavatkozni az életükbe? – tanakodtunk.
Késõbb mégis létrát vittünk a fához, erre a rigók a közelünkben adták a vészjelzést. A többiek figyelték tevékenységünket. A fa gyenge ágai, levelei takarták a fészekben lévõ három pici madarat… Az ágakat oldalt hajtottam, a levelekbõl leszedtem. Alkonyodott. A közel három méter magasban lévõ fészket villanyfény világította meg. A rigó pár megkezdte az etetést.
Másnap reggel, talán nem kellett volna megnézi a kicsiket, közelünkben repkedtek a rigók. Visszaállt természetes életvitelük. A madarak és mi is megnyugodtunk.
K. F.