Búcsú a csoporttól
Az Apponyi Téri Óvodában évek óta beszélhetünk az integrációról, amirõl ma gyakran lehet hallani. Vannak ellenzõi, akiknek a saját nézeteik szerint biztosan igazuk van, szerencsére vannak, akik az integráció elkötelezett hívei.
A gyerekeknek ebben az óvodában természetes, ha egy kicsit nehezebben beszélõ, vagy mozgó kisfiú, kislány játszik az udvaron. Itt mûködik egy fejlesztõ csoport, ahova olyan gyerekek járnak, akik nagyobb létszámú csoportba nehezebben, vagy egyáltalán nem illeszkednének be, így az óvodáséveik szomorúak lennének.
Ez a csoport sem más, mint a többi. A gyerekeknek jeleik vannak, de ezek a jelek ott vannak a kezecskéjükön is. „Ismétlés a tudás anyja”- elég odapillantani.
Nagyon sok játék van itt is, de több a fejlesztõ játék, ezek segítségével ügyesednek, okosodnak a csoport tagjai. Természetesen itt is vannak kötelezettségek, meg kell tanulni a nevüket, jelüket, de még azt is, hogy vécé használat után kezet kell mosni. A játékok elpakolása, mint bármelyik más csoportban, itt sem könnyû. Ide is eljön a Mikulás, van ünnepi mûsor „Anyák napjára,” természetesen ajándék is, amiben a picik is sokat segítenek.
Június eleje a különös búcsút jelentette két kisfiúnak, Robinak és Adriánnak. Az évzáró ünnepségen mindenki szerepelt. Volt, aki szólót énekelt, ügyesen verset mondott, akadt olyan is, aki súgott félénkebb társának. Nagyon élvezték a táncot, ügyesen lépdestek a jól ismert zenére. A meghívott vendégek figyelték az ünneplõ ruhába öltözött szereplõket, kitörölve idõnként egy-egy könnycseppet, amit az öröm, a meghatottság csalt oda. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, megérdemlik a név szerinti felsorolást: Ákos, Danika, Bence, Martin, Adrián, Norbi, Robi és Tibike. Õk nem is annyira izgultak, de Ági néni, Ica néni, Eszter néni és Márti néni nagyon.
A mûsor végén két szék került középre, ahova a két búcsúzó kisfiú ült le. Mindenkitõl kaptak ajándékot, pogácsát, matricát, kis játékot és hasonló értékes dolgokat. A felnõttek szép ballagó tarisznyával, virággal és meséskönyvvel ajándékozták meg az elsõ osztályba készülõket. Énekelve, összekapaszkodva – mint a nagyok – járták be termük minden zegét-zugát, elballagtak.
A védett környezetbõl kikerülnek õk is a nehéz, nagybetûs életbe. Nem lesz könynyû a kezdet, még kis létszámú osztályban sem. Fáradékonyabbak, néha türelmetlenebbek. Szeretetre méltóak, kedvesek szépek, néha kicsit elevenebbek, mint az átlag.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehettem ezen az ünnepségen, megtapasztalhattam, ha többet kell nekik gyakorolni, lassabban tanulnak, szeretetet és kedvességet adni nagyon tudnak – ebben legyõzhetetlenek. Nagyon szeretném, ha az életben megtalálnák õk is a helyüket, örömüket. Segítsünk nekik!
„Isten minden kis tücskének akad hely a kórusban,/ Némelyik hangja mély, a másiké magas,/ Megint másik hangosan ciripel a telefondróton,/ És aki csak tapsolni tud, olyan is akad…” (angol gyerekdal).
füredi zsuzsa