Túlélték Bamakót
14-17. Nagyon jól haladtunk a pontok megszerzésével, persze voltak olyan pontok amiket nem szereztünk meg, mert számunkra értelmetlen volt.
Rengeteg kis utcán kellett volna bemenni ahhoz, hogy a helyszínre érjünk, és úgy döntöttünk nem foglalkozunk vele. Ezért nekivágtunk Olaszországból a közel 1600 km-es távnak 18 órakor. A sok sebesség-korlátozás egy kicsit visszafogott minket, mert mi figyeltünk rá. Spanyolországban a 120 km–es sebességkorlát autó pályán és 6-5 km-ként a 100-as, 80-as, majd 50-es táblák szokatlanok voltak. Hajnali 4-körül érkeztünk meg a kompozás helyszínéhez, amikor kiderült, hogy 10:00 kor indul a komp. Még aludni is lehetett egy kicsit, a komp út 6 óra, számomra újdonság.
20. Marokkóban
Nagyon kemény napokon vagyunk túl. Kevés pihenővel, nagy gázzal vészeltük át a napokat, mindaddig, míg a GPS úgy nem döntött, törli magát gép elindítás után. Így teljessen egy napot ki kellett hagynunk, a 6. helyről visszaestünk a 12. helyre a 47 versenyzőből. De ezen kívül adódtak problémák, az Inter culer csöve úgy döntött, leesik, így kb. egy órát szereltünk, mivel a légszűrőt, csavarokat meghúzva, haspáncélt kissebre vágva nekivágtunk a napnak. Sikerült egy gépre telepíteni a térkép-programot , de nem tökéletes, így sikerült 20-án beérni elsőként, 2 pont kivételével összeszedve minden pontot. És már itt vagyunk az Óceán parton.
Remélem a szerencse mostmár mellénk áll! Én már haza akartam menni, de feleségem mondta, az nem én lennék. Mivel én nem adok fel semmit!
Amúgy minden okés nagyon finomak a konzervek J valamikor főznek is nekünk. A májkrém már a fülemen jön ki, nem baj kibírom!!! Mert az erő velem van!
Nagyon jó csapatok vannak, segítőkészek, mivel itt magára van utalva az ember, és tudja hogy segítenie kell, ha baj van hisz őrajta is segítenek.
Jön a Szahara, ide kell a Nagy gáz és mégnagyobb szerencse, ahogy a Barna mondaná.
21. Ma elég élvezetes volt: Dakar szakaszon vagyunk túl, ami „470km” kissé kavicsos, ami átváltott homokra, teli kanyarokkal és nem utolsó sorban, imitt-amott aknákkal – mondták is, hogy az útról ne térjünk le. Mi ezért szerettünk volna túllenni a szakaszon, és ezért ráálltunk a 100-150-es tempóra, mivel trafi az nem volt. De érdekes módon elég sok helyen, a főutakon ki van téve a figyelmeztető tábla.
Ezek után elértük a Mauritánt. Itt Afrikában a határátkelés nem úgy történik mint máshol, itt amikor a határőr megunja, lezárja a sorompót és reggel 9-kor újra kinyitja. Azzal még nincs is gond, csak a papírok elintézése kb. két órát vesz igénybe.
A huszonketedikei nap pihenőnap lesz, csak 100 km-t kell megtenni a táborhelyig. És ki tudjuk pihenni magunkat, végre. Utána irány a B2 Beach, amit már nagyon várok ….
22. Ma nagyon jól kezdődött a nap, felébredtünk a határ tövében, este olyan fáradtak voltunk, a sátrat se állítottuk fel. Az autóban alvás nem olyan kényelmes, de nem volt olyan hideg mint a sátorban.
Térjünk vissza a jól kezdődik a naphoz. Reggel fogmosás, egy kis májkrém reggelire és mivel 9-kor nyit a határ, teljesen olyan volt, mint egy bevásárlóközpont megszabbot nyitvatartással. Körülbelül egy óra alatt átjutottunk az úgynevezett senki földjére, ami szó szerint az. Felrobbant autók, taposóaknák és az elég furcsa arcok: a „buckalakók”. Mindenki üzletel mindennel!
Egyszer észrevettük, hogy olyan érdekesen megy az autó. Pisti kiszállt megnézni: semmi. Gurulunk kb. 5-6 métert és hopp, már gumi szag is van. Kiszálltunk és elég komoly baj tárult elénk: egy felső lengőkar törés. Hál’ istennek, nekünk nem lett bajunk, mivel történhetett volna a tegnapi gyors szakaszon 150 km/óra körül is. Egyből gondolkozás, mit tudunk csinálni, ahol a törvénytelenség az úr. Jöttek a csapattársak, nagyon segítőkész volt mindenki. Különösen két csapat, akik kijelentették, hogy nem hagynak bennünket itt. Utána egy számomra hihetetlen dolog történt: hegesztés kettő db. akkumulátorral, szöggel és dróttal. Ez sajnos nem volt olyan jó megoldás, de a helyszín mást nem engedett meg – két méter után ismét eltört.
Utána jött egy norvég srác, hogy elvesztette az összes papírját, pénzét, és ő is a két határ közt rekedt. De ezt a dolgot egy kis törvénytelenséggel megoldottuk: a qvadját más vitte át, a srác meg elbújt a buszban.
Már csak az volt a kérdés, hogy mi mit csinálunk az autóval.
Egyszer csak ott termett egy kis turbános emberke, fekete autóval: „a sanyi”. Körbeugrálta az autót, magyarázott valamit, és mondta: ő megcsinálja.
Jelzem ez a semmi közepén és ráadásul a senki földjén!
A Sanyinkkal megegyeztünk: nekiugrott és szétszedte – jelzem a határ másik vége négykor bezár. Sanyi leszedte, mondta jön nemsokára. Mi beletörődtünk: vagy túléljül az éjszakát, vagy nem.
Addig főztünk, vizipipáztunk, és lám: megjött a Sanyi kb. 3 óra múlva, ami azt jelentette: határ zárva, de ö bejutott. És nem hittünk a szemünknek: megerősítve, lefestve megcsinálta a lengőkart, majd felszerelte.
Ezután elidultunk a Marokkói határ felé.
Előzmény: www.varosivisszhang.hu/?p=13188
www.varosivisszhang.hu/?p=13088
