Szülõföldjükrõl az 1940-es években menekültek, szavaikkal élve az “anyaországba”. Puszta-keresztúr községbõl Kátai Ferenc nagybátyám fia, András,  feleségével és Erdélyi Vendel, feleségével. A két család baráti kapcsolatban volt.

Az anyaországban a losonci táborban várták sorsuk jobbra fordulását. András édesapjának három testvére Szentesen élt. Édesapám otthonunkba fogadta.
A Zsoldos Rt. az építõanyag-gyártásban munkát adott nekik, és az Erdélyi házaspárnak is. Úgyszintén Kovács Andrásnak és Sándor testvérének, (akik Aldaboly településrõl jöttek), Siteri Imrének, Kiss György Miklósnak, Kiss György Ferencnek a fafeldolgozás mesterének, Gellért – Székely cég. Kolenyák Ferenc, Varga István, Lajtár András a MÁV-nál kaptak munkát. Az erdélyiek albérletekben laktak. A szentesiekkel jó baráti kapcsolatuk alakult ki. Elmondták: “Jobb életlehetõség reményében jöttek át, és a katonai behívásoknak nem tettek eleget.” Bede András román katonaként érkezett.
Szentesiek – erdélyiek együtt építettek ONCSA házakat, a szentesi Kórház szülészeti, tüdõosztálya, Jézus Szíve Templom épült fel a kezük nyomán. Kovács András naponta tízezernél több építõanyagot rakott be a Hoffman típusú égetõkemencébe,  harminc év folyamán. A Kátai, Erdélyi házaspárok 1945-ben visszamentek szülõföldjükre. A többiek és utódaik itt maradtak. Boldis Lõrincz kõmûves az erdélyi szójárását is megtartotta. Az erdélyiek és utódaik Erdélyi Baráti Társaságot alapíthatnának.                
Kátai Ferenc

Ez a bejegyzés 2012 02 04 15:51-kor készült és a következő kategóriákban található: Merengö, Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.