Positive bias… Köszöntötte ezzel a két – sokunk számára ebben az összefüggésben ismeretlen – szóval a meghívottakat  L. Carstensen, a Californiai Stranford Egyetem pszichológusa, és D. Mroczek, egy New Yorkban végzett felmérés vezetõje.

Strok sújtotta, Alzheimer’s kóros, vagy idõsekrõl gondoskodók többsége naponta szembesül az agy megcsökkent kapacitásából eredõ gondokkal, – folytatták. Lassul a beszéd, meggyengül a rövid távú emlékezés, de mindennek ellenére az agy képes tökéletesítésre, az igenlõ egyoldalúságra. A positive bias azt jelenti, hogy az idõs emberek kevesebb figyelmet tulajdonítanak a negatív történéseknek, ezzel szemben többet és gyakrabban összpontosítanak a pozitív dolgokra. Minimalizálják a rosszat, maximalizálják a jót. Elemzések szerint, amiben 2727 fõ, 25 és 74 év közötti személy vett részt, megkülönböztetés nélkül nemre, egészségi állapotra, iskolai végzettségre, családi állapotra, etnikai hovatartozásra, megállapították: mivel a 60 éves, és idõsebb korosztály már képes realizálni az élet mulandóságát,  annál jobban, kellemesebben és hasznosabban akarja kihasználni a még hátralévõ évtizedeket, éveket. Az élet ilyetén formájú megközelítése aztán jótékony hatású fizikai változásokat eredményez az agyban, ami pozitívan kihat a szervezet egész mûködésére. Az igenlõ egyoldalúság a valóban és elsõsorban az érzelem számára értelmes dolgokra, lelki stabilitásra figyel. Összehasonlítva a 30 évvel ezelõtti és napjaink idõseit, egyértelmûnek tekinthetõ, hogy napjaink idõsei kiegyensúlyozottabbak, vidámabbak, elégedettebbek, boldogabbak, mint a három évtizeddel ezelõttiek. Ezzel szemben lesújtónak tekinthetõ, hogy a fiatalok és közép korúak jóval ingerültebbek, szomorúbbak, elégedetlenebbek, reménytelenebbek, gyakran életuntabbak, mint voltak a 30 évvel ezelõtti azonos korcsoportúak.

D. Mroczek ezt követõen általános iskolákban végzett felmérésrõl beszélt. Eszerint az átlaghoz viszonyítva volt érdekes az a megállapítás, hogy azok a 60 és 86 év közötti idõsek, akik rendszeres önkéntes munkában, a gyerekek tanulásában segítenek, még inkább boldogok. Nem számít, hogy ez a tevékenység a tanulók közvetlen korrepetálására, vagy az oktatási intézmény más területein, pl. gyerekek étkeztetésére vagy pl. az iskolai könyvtári munkára terjed ki. Ez az elfoglaltság karban tartja, stimulálja az idõsek szellemi aktivitását, hiszen figyelni, korrigálni kell pl. hogyan olvas, ír, számol a gyerek, ugyanakkor fizikai állapot javító is, hiszen az önkéntes munkára fordított idõvel csökken például a tévé elõtt töltött, gyakran csak unalomûzõnek, inaktívnak tekinthetõ idõ. Nem is szólva a szocializálódás adta, szinte korlátlan lehetõségek jótékony hatásáról.
Hívatlanul, tisztelettel fejet hajtva jutottak eszembe mind eközben azon magyarországi idõs, önkéntes ismerõs barátaim, akikrõl tudom, hogy hasonló önzetlen munkával teszik szebbé és könynyebbé sok tanuló életét, boldogabbá sajátjukat, ezzel szemben sajnálkozva gondoltam azokra, akiknek, bár minden adottsága meglenne, kihagynak ilyen, nevezem, egészség – boldogság hozó – megtartó lehetõségeket… Nem hiszem, hogy a szemléletnek szükségszerûen kell gazdaságfüggõnek lenni…
“Értelmet adni az idõs kori éveknek jó. Jobbá tenni a bennünket körülvevõ világot még jobb. Szebbé tenni mások életét a legjobb. Boldogság”… hangzott a családi gondoskodóknak szánt elõadás zárószava.
Szerintem érdemes elgondolkodni az elhangzottakon, hiszen nem elég csak a jóra vágyni, a jót akarni… és tenni… tenni kell…. 

(Folytatjuk.)

Susan T. de Buzna dr.

Ez a bejegyzés 2007 04 09 12:40-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. A hozzászólások, és a visszajelzések is tiltva vannak.