Élet a tanyavilágban
“Ott lakik az Isten háta mögött” – mondták gyakran egymás között a tanyasi emberek, utalva a tanyák közötti távolságokra. De vajon beszélünk-e még tanyavilágról, s ha igen, milyen érelemben? Mi tartja távol az itt élõket a várostól, hogyan gondolkodnak és mik a kilátásaik?
A dónáti tanyavilágban járunk, Borsos Zsigmond agrárvállalkozó, a Pálmások Szövetsége tagja van segítségemre a tájékozódásban. Hepehupás földutakra térünk a kényelmes terepjáróval, miközben mesél arról, melyik tanya kié volt valamikor, s hogy laknak-e most ott, vagy sem. Zsiga – mert így ismerjük sokan – élete is egy a tanyavilággal, hiszen itt nõtt fel, ma is itt gazdálkodik nap mint nap a dónáti ormokon. Saját és bérelt földjein gabonanövényeket termeszt, s mint említi, úgy az idei terméssel, mint a felvásárlási árakkal elégedett. A gépesített gazdaság berendezéseit részint pályázati, részint saját forrásból biztosította, meg tudja oldani a tárolást, raktározást. Azt is örömmel újságolja, lesz kinek továbbadni a vállalkozást a családban.
A szülõi házhoz érkezünk, édesanyja, özv. Borsos Imréné már vár bennünket. Tõle azt kérdezem, mennyiben volt más régebben itt az élet, és mennyiben más most.
– Régen sokkal nyugodtabbak voltunk, amit megtermeltünk, elvittük a piacra – tejfölt, túrót, baromfit, stb. – és eladtuk. Tehettük.
– Mindenféle jószágot tartottunk, pl. libákat ezres nagyságrendben, és tömtem is õket a saját kezemmel. Minden gond nélkül zajlott az átvétel, akár sovány libáról, akár tömött szárnyasról volt szó.
– Ebben az életkorban már inkább azért választom a tanyát, mert itt kisebb a rezsi, szeretnék így is spórolni.
Zsiga elintéz néhány telefont és tovább indulunk. Egy újabb tanyába érkezünk, ahol Dunás Imre gazdálkodó fogad. Ahogy belépek a városias jellegû, szép, rendezett házba sok-sok gyönyörû hímzést látok. Kérdésemre mondja, hogy az édesanyja készítette mindegyiket. Csodaszépek – nyugtázom.
Dunás Imre családi gazdasága is a klasszikus növénytermesztésre épül, ezen kívül a ház melletti almás adja a virágalapot 180 családos méhészetének. Így nem kell a zümmögõket vándoroltatni. A mézet pedig pergetést követõen, egyben értékesíti. – tudjuk meg, ahogy azt is, hogy miattuk maradtak meg a fák. A környékben ugyanis nagyon sok gyümölcsfát kivágtak az utóbbi években, mert nem tudták a termést megfelelõ áron értékesíteni.
– Mára a tanyasi élet lényege megváltozott – említi Imre. – Magam is gazdasági okok miatt tartok még ki, ahogy a legtöbben, akik ma tanyán élnek.
Annak ellenére, hogy az idén a gazdálkodás eredményes volt a földeken, Dunás Imre és Borsos Zsigmond mégis aggódik a jövõ miatt. Az egyik probléma, hogy nehezen bõvíthetõ az öntözhetõ földterületek nagysága. A másik, hogy a gazdasági válság miatt nõ az energia ára. Jelenleg a gázolajé, aggasztó mértékben, pedig ez a gépek igazi motorja. – mondják.
Miután látjuk, hogy valódi értelemben vett önellátó gazdálkodás alig akad ma a tanyákon, ideje újabb élethelyzetet találni.
A puszta kellõs közepében egy kis tanyában él Lipóczkiné Mónika a családjával. Mint említi, 2 éve, szükségbõl költöztek ide. Férjével együtt a Hungerit Zrt. dolgozói, de õ most a két kicsivel – a kislány 4, a fiúcska 2 éves – gyesen van idehaza. Nagyon szerényen, de annál nagyobb szeretetben élnek itt. Otthonukat apránként újítgatják fel.
– Több dolog igazán nagy probléma – említi Mónika. Az egyik az elzártság, hiszen messze vagyunk még a fõúttól is, nem hogy Szentestõl. A gyerekekkel alig jutok be a városba. A rossz közlekedés miatt férjem is gyakran kerékpárral teszi meg az utat a munkahelyére, és vissza. Most arra is próbálunk gyûjteni, hogy megszerezhesse a jogosítványt. Igyekszünk továbbá úgy rendbe tenni a tanya környékét, hogy jövõre a szükséges konyhakerti növényeket megtermelhessük, s persze hoszszabb távon szeretnénk visszaköltözni a városba.
Példájuk mutatja, hogy a tanyasi ember számára sok minden az álmok kategóriájába tartozik, ami más, városi embernek teljesen természetes. Sokan élnek ma Mónikáékhoz hasonlóan.
Kép és szöveg:
Dömsödi Teréz