Dömsödi Teréz: Nagyi
Kitti cseppet sem átlagos lány. Különösen az utóbbi fél évben változott sokat, a 17 éves csevegõ, életvidám tini, komor, befelé forduló hölggyé vált, szinte átmenet nélkül. Szülei már aggódni kezdtek. Édesanyja az egyik multinacionális cég helyi üzletét vezeti, édesapja pedig gyógyszerügynök, az élete nagy részét úton tölti. Sajnos nincs elég idejük arra, hogy megéljék, lányuk hogyan válik kész nõvé a szemük láttára. Erõszakos, kurta kérdéseikre, megjegyzéseikre rend szerint sértõdés, olykor veszekedés a válasz.
Kittinek nagyon elege lett abból, hogy szülei elhanyagolják õt, sorra maradnak el a közös programok. Gondolataiból egyszer arra révedt, mi lenne, ha felkeresné a nagyit. A gondolatot tett követte. Anyai nagymamája még él, aki város széli kicsi otthonában nagy örömmel és szeretettel ölelte magához egyetlen unokáját.
– De jó, hogy jöttél, kicsim! Ezután hívj is fel minden nap, ha tudsz, többször is. Ha harmadjára se venném fel a telefont, rohanj, ahogy csak bírsz! Nem szeretném, ha egyedül kellene lennem, amikor itt hagyom ezt a gyönyörû világot – húzta még magához mindig a fiatal lány meleg kacsóját, miközben beljebb és beljebb kerültek.
– Ígérem, hogy hívni foglak, sõt minden másnap eljövök hozzád, meglátod! – válaszolta kedvesen a lány.
Ahogy elhelyezkedtek a kényelmes kanapén, Kittinek feltûnt a mama bal szeme sarkában egy aprócska seb. Zavarba jött attól, hogy majdnem elszólta magát, hisz ilyet már látott, ám visszahõkölt, mert nem akarta megijeszteni szeretett nagyikáját. Hogy zavarát palástolja, inkább felkapta Murci, a nagyi macskája tányérkáját, hogy friss vizet hozzon. Murci elégedetten nyújtózott a konvektor tetején, s amikor Kitti megkínálta a friss vízzel, az hangos dorombolással és lefetyeléssel köszönte meg a gondoskodást.
– Mi van veled mostanában, kislányom? – törte meg a csendet nagyi, aki idén a 75. születésnapját várta, ám korához képest mozgékony, elegáns asszony.
– Arcokat látok, nagyi. Idegen katonákét. Nagyon sokan vannak és ide tartanak. Persze vannak köztük bûnözõk és terroristák is, és vannak szorgalmas földmûvelõk, akiktõl sokat fogunk tanulni. Jönnek azok helyett, akik elmennek, mert elmennek sokan, és nem csak külföldre, nagyi! Van köztük egy középkorú férfi, aki szíveket küldözget, egy ilyen majd udvarolni fog nekem. Borzasztó évek jönnek addig, de mi együtt éljük túl, nagyi, világosan érzem. Akkor majd a mieink nagyon keresik egymást és boldogok lesznek, hogy összekapaszkodhatnak, mert újra értelmet nyer minden jó szándék és cselekedet. Olyan hihetetlenül egyszerû lesz csak élni…
A nagyi meglepetten, összeráncolt homlokkal hallgatta kis unokáját. Titkon az is átvillant az agyán: „csak nem drogozik ez a lány…” Ám, látva szemei tisztaságát, gyorsan elhessentette magától a gondolatot, mert ha tényleg eljön minden másnap, akkor meg fogja tudni, kételkedjen-e, vagy se, e különös változás láttán, szavai hallatán.
– Akkor már nem is akarsz elmenni Angliába? – kérdezte félénken, hisz ezt korábban emlegette a szépségiparról álmodozó lány, aki karcsú ruhakollekciókat rajzolt csinosabbnál csinosabb modellekre.
– Dehogyis… Nekem itt lesz dolgom, és te velem leszel, nagyi! – válaszolta kivirult mosollyal az arcán.
II.
10 évvel később: Kitti még most is könnyes szemmel emlékszik vissza a ballagására, ruháján a fekete szalaggal. Három hónappal korábban hunyt el az édesapja tragikus autóbalesetben. Ezután a nagyi és lánya, Katalin asszony, nagyon egymásra találtak, éjt nappallá téve Kittiért aggódtak, hogy a körülmények ellenére sikerüljön az érettségije.
Mivel Katalin asszony akkor már gyakran betegeskedett, Kitti elhatározta, hogy orvos lesz. Ám azt is tudta, hogy orvosnak lenni a legkülönlegesebb küldetést jelenti ma, ennek megfelelően önállóan is képezte magát, átutazva az emberi test működésének összetett labirintusán egészen a föld, a növényzet és az állatvilág láncszerű összekapcsolódásáig. Ma már nem csak kész nő, de remek szakember is. Emellett háziasszonya egy tíz családra épülő kolóniának. Általános orvosként pedig a szomszéd falukolónia apraját, nagyját vezeti az egészséges élet útján, s ha nagy ritkán szükséges, gyógyít.
Ezek a paradicsomi birtokok az egész térség büszkeségei, mindenki a csodájára jár. Ez itt, tíz teljesen egyforma ház, négy-négy egymásnak háttal zár magába egy-egy gyönyörű nyolcszögletű zöldséges kertet. A házak előtt tavaszi virágok, bólogató akácok pompáznak, a családok pedig a környező földeken dolgoznak minden nap, hogy önellátó gazdaságuk egészséges élelemmel lássa el mindannyiukat.
A birtok üdítő látványa ragadta magával 2019. májusában Abdul-Ghaffart, amikor nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy különleges, azt csak a csoda tudja, mivel működő energiahatékony autójával rá ne kanyarodjon a Kittiék házához vezető útra. Ez volt az egyik, egyben az főúttal szembeni különálló ház, amelyben Kitti a nagymamájával élt. Édesanyjának szép éveket ajándékozhatott még, de tavaly győzött a sok-sok átidegeskedett évtized hordaléka, a gyilkos kór, és örökre el kellett hagynia imádott édesanyját és lányát, no meg a kolónia csodás hétköznapjait, amit annyira megszeretett.
A nagyi két botján egyensúlyozva fogadta a vendéget, s amint meglátta, azonnal eszébe jutott, mit mesélt tíz évvel korábban unokája. Sok mindent megélt már, de most kis híján összeesett. A kolónia gazdasági helytartója, a túlsó különálló házban élő István segített nagyinak leülni, és hellyel kínálta Abdul-Ghaffart, majd beszélgetni kezdtek minden féléről, angolul. Persze István Kittiről is mesélt neki, aki nemsokára meg is érkezett kedvenc pej lova, Patkó, hátán.
Innen már nem nehéz kitalálni, hogy a történet hogyan folytatódik. Épp úgy, ahogy Kitti azt 2009. tavaszán látta. – Minden jó lesz, majd meglátod, nagyi, mondogatta, mert tényleg meglátogatta, amikor csak tehette. Beszélgetéseik mindenekfeletti erőt adtak mindkettőjük számára a nehéz időkben.