A másé nem a miénk!
Szüleink neveltek erre az életfelfogásra a harmincas években. Tanítóink az elemi iskolában a tízparancsolat betartására. Munkával igyekeztünk is eszerint élni.
Az ötvenes években, szentesiek, otthonról százegynéhányan hajnali háromkor indultunk, hogy vonattal utazva a Martfûi Cipõgyár üzemrészeinek, lakásoknak az építését 6.30 órától folytassuk. Bárány Mihály, Papp Károly, Szõke Ferenc, Földvári N. Dezsõ. Mészáros János, Pataki Ferenc, Dancsik Gergely… Hatszáz kilós vasbetongerendával a falakon, négyen cipekedtünk heti negyvennyolc órában. Olykor túlóráztunk. Egyhavi keresetünk arányában elvárták, hogy jegyezzünk Terv, Békekölcsönt. A párttagoknak, brigádvezetõknek kötelezõ volt. Keresetünket beosztva, becsületesen éltünk. A hatvanas-hetvenes években, szüleink segítségével, OTP kölcsönnel – többen – családi otthon építésébe fogtunk, kalákába. Így nem szorultunk az állam “nyakába”. Öregségünkben nyugodt otthonainkban élhetünk. Kiskertünkben mozogva könnyebb a fájdalmakat elviselni.
Június 24-én 17 órakor bejöttünk a lakásunkba. Bátor, erõs betörõk az utcai, felfeszített redõny alatt lakásunkba behatoltak. Kutattak asztalokon, fiókokban, iratainkat széthányták, majd megtalálták a pénztárcát, ötezer forint papírpénzt kiemeltek belõle, de az ezer forintnyi fémpénzt itt hagyták. Minket a történtek megviselek, amit gyógyszerekkel enyhítettünk.
Ha az elkövetõk otthonában hasonló történne, nem valószínû, hogy azt mondanák: “bocsáss meg az ellenem vétkezõnek”.
A rendõrség lelkiismeretes tényfeltáró munkája, a mentõsök orvosi segítsége bennünket megnyugtatott. Tisztelettel köszönjük. Elgondolkodás végett idézem a negyvenes évek betörõinek nótáját. Budapest Angyalföldön a Dorogi és Nem félünk a farkastól nevû kocsmákban hallottam: “Sötét az utca, kihalt a város. Reggelre megtudjuk ki lesz a káros. Ha rajta vesztünk, nem lesz több estünk. Nem lesz több csókos éjszakánk.”
Kátai Ferenc.