Dr. Magyar Jánosné: Lepényt várni Lapistóra…
Valamikor réges-régen,
volt egy asszony
Sokszor sokat kerekezett…
ezen úton, de akkor nem Lapistóra!
Van ennek már húsz éve is,
vagy tán még sokkal több is!
De akkor még nem gondolta,
ide hívják Lapistóra.
Akkor régen Á-halmára igyekezett, férje
szülõfalujába, ahová még ritkán ma is elmegy.
De hívják is ünnepekre.
Ez az út most mégis más volt mindenféle tekintetben.
Lepényváró Fesztiválra
hívták meg most Lapistóra.
Csodálatos volt ez a nap
még akkor is, ha néha esett.
Ez senkit sem keserített
mert megtörtént sok csodás eset!
Volt ott rokon és barát is,
kolléga és tanítvány is.
Szavaltuk is sokan szépen
a magunk írt versikénket.
Jött az esõ, fedél kellett,
de folyt tovább a vigadozás.
A falakról a receptek,
a tálcákon megszülettek.
Finom volt a sok sütemény,
szólt hozzá a csodás nóta.
Akik ebbõl fogyasztottak,
kiperdültek a padlóra.
Tv-k, fotók készültek itt,
mivel ez ma már nagy divat.
Utókornak örökítjük
ma már régi önmagunkat!
Legalábbis úgy gondoljuk,
nem tettünk mi
semmi rosszat,
csak a mának bemutattuk
azt a régi önmagunkat!
Hírünket is elvitték még
falun kívül nagyvárosba…
Õk, kik szintén úgy érezték,
milyen jó, hogy ma itt voltak!
Lapistó, 2011. 07. 24.