Van egy kis város Kozmosz, de amilyen kicsi, olyan híres a kedves emberekről, a nagy rendjéről, tisztaságáról. Ebben a városban áll egy házikó, ahonnan minden reggel hangok hallatszanak.

– Síla édesem siess, mert elkésel az iskolából!
– Jaj anyu, miért kell nekem iskolába járni? Úgysem értek az egészből semmit…
– De édesem, nagyon fontos feladatok állnak előtted.
– Jól van, de mi értelme van ennek a szelektív hulladékgyűjtésnek? Az emberek nélkülünk is tudják.
Ezek a viták persze folytatódtak volna, ha nem jelenik meg a konyhában Nagy Bio bácsi, aki mint minden reggel, betette táskájába szendvicsét, és Síla beült az elektromobilba. Ilyenkor a kislány elpanaszolta, hogy az iskolában a tanárok mennyit nyaggatják.
– Nem értem, pedig az emberek mindent tudnak maguktól.
– Dehogyis, kicsim. Az emberek is segítségre szorulnak.
– Miért kell nekik segíteni? Hiszen maguknak vigyáznak a környezetre.
– Igen, ez igaz. De téged is ellenőrizni kell, pedig magadnak tanulsz, és mennyire örülsz, amikor anyu megjutalmaz érte.
– Az emberek milyen jutalmat kapnak, ha szétválogatják a hulladékot?
– Amikor a papírt vagy az üveget a szelektív gyűjtő edénybe dobják, az rájuk mosolyog, így kedveskedik.

Odaértek az iskolába. Az elektromobil megállt. Síla kiszállt, és lassan végigcsoszogott az iskola folyosóján, nehogy időben beérjen az órára. Amikor belépett, elnézést kért és leült a helyére. Óra után a tanár néni megszidta a késésért, és hazaírt a szülőknek – mint mindig.
A nap végén Nagy Bio bácsi vitte haza Sílát, aki próbálta eltitkolni a beíást, de a tanár néni már ismerte őt, és odatelefonált a kislány szüleinek.
– Síla, mutatsd csak az ellenőrződ! Miért kaptál megint beírást?
– Az úgy volt, hogy elestem a folyosón, nagyon fájt a lábam, és ezért késtem el.
– Valami rejtélyes oknál fogva, minden pénteken elesel. Mit tegyek veled?
– Jól van, felmegyek a szobámba.
Ekkor jött le Nagy Bio bácsi:
– Mi a gond már megint?
– Síla megint beíást kapott.
– Hát este küldd át hozzám, és reggelre olyan lesz, mint a kisangyal.
Este Síla átballagott a bácsi szobájába, s amikor belépett, nagyon elcsodálkozott. A szoba négy sarkában fák és virágok voltak, s egy óriási ablak fénnyel árasztotta el a szobát. Amikor becsukódott az ajtó, Bio bá’ megkérdezte a kislányt:
– Kérsz forró csokit?
Síla bólogatott, Nagy Bio bá’ pedig már hozta is a forró italt.
– Látom, álmos vagy. Melyik ágyban szeretnél aludni?
Síla az ablak alatti nagykockás takaróval lefedett ágyra mutatott.
– Jó választás. Szeretnéd, hogy mesét mondjak? 
Síla bólogatott, aztán becsukta a szemét. Hirtelen forogni kezdett vele a világ, s már nem hallotta a bácsi hangját. Mikor kinyitotta a szemét, otthon volt, és az anyukája hangját hallotta:
– Szutyóka! Kicsim, siess, mert még elkésel az iskolából!
Vajon ki az a Szutyóka? – tanakodott magában. Én ezt a kislányt nem ismerem.
– Szutyóka, kelj már fel végre!
A néni hangja anyukájára emlékeztetett.
– Kislányom, neked szólok!
– De én Síla vagyok!
– Nem, te Szutyóka vagy, gyorsan pattanj be a Trabantba, és irány az iskola!
– Mióta van nekünk Trabantunk? Mi történt anyával? Miért piszkos a köténye, és miért szomorú? És hol van a Bio bá? – mélázott Síla.
Az úton az iskola fele észrevett egy táblát, rajta a következő felirattal: "Koszmosz". Megkocogtatta apukája vállát.
– Apa, rosszul írták a város nevét.
– Mi van veled? Tíz éve lakunk Koszmoszban…
Síla hátranézett, s mintha az S betű vipera lett volna, utána kapott, de szerencsére nem érte el. Az iskolából megint elkésett, de a tanár néni nem szidta le, sőt meg is dicsérte. Délután úgy döntött, megkeresi Nagy Bio bácsit. Elindult a Tisztaságügyi Hivatalba, de a helyén csak romokat talált, a falak düledeztek, és mindenütt szemét éktelenkedett. Egy arra járó embert kérdezett meg:
– Bocsánat, uram, nem tetszik tudni, hol van a Nagy Bio bácsi, a Tisztaságügyi Hivatal rendfelügyeleti igazgatója?
– Kicsoda???
– Hát a Bio bácsi.
– Ja, az a vén bolond ember, aki mindig a tisztaságról prédikál! Kint lakik a város szélén, ahol a madár se jár. – azzal a férfi eltűnt.
Majd holnap megkeresem. – gondolta Síla. Hazament, és csodálkozott, hogy szülei nem tudtak a késésről. Reggel első útja a város határába vezetett, és hosszú keresgélés után végre megtalálta Bio bácsit, aki épp fát ültetett.
– Csókolom Bio bá!- köszönt illendően.
– Szia Síla, vagy inkább Szutyóka?
– Kérem, ne! Azért jöttem, hogy megtudjam, hol vagyok, és mit keresek itt?

– Te a jövőben vagy azért, hogy megtutt, mi lesz, ha nem tanulsz, és nem segítesz az embereknek.
– Megígérem, hogy ezután jó leszek, és rendesen tanulok, de hogyan kerülök haza? – kérdezte kétségbeesetten a kislány.
– Nem úgy van az, hékás! Ki kell állnod három próbát! Az első, hogy megtanítsd a város három legszemetelősebb gyerekét a szelektív hulladékgyűjtésre.
– De ez nem fog menni! Nem figyeltem eléggé az órákon! – kesergett Síla.
– Gondolkozz csak! Papírt a papígyűjtőbe, műanyagot a sárga színű műanyaggyűjtőbe, üveget az üveggyűjtőbe.
– Most már emlékszem, köszönöm!
Síla megkereste a gyerekeket, és elmesélte nekik, mit kell tenniük.
– Miért hasznos ez?
– Tisztább, egészségesebb környezetben élhetünk, több állatfaj és erdő maradhat életben. Ráadásul én is hazajuthatnék.
– Sajnáljuk, túl bonyolult, nem segíthetünk.
– Legyetek szívesek, próbáljátok meg!
Hosszú könyörgés után ráálltak a gyerekek a dologra, de még sokáig küszködött Síla, míg mindent pontosan megtanultak. Megismerték a papírfajtákat, és a sok féle műanyagot. Végül bajelentették: Mindent értünk.

A tanult dolgok a gyakorlatban is működtek, elérkezett az idő, hogy Síla felkeresse Bio bácsit:
– Minden rendben van. Hazamehetek?
– Szó sincs róla, ez csak az első próba volt. A második az, hogy a három gyerek újabb háromnak adja át tudását úgy, ahogy te tanítottad őket.
Síla újra elment a gyerekekhez, és  elpanaszolta nekik az újabb próbatételt. De most minden könnyebben ment, a kisdiákok lelkesen segítettek. Síla nem szólhatott egy szót sem, de ők ügyesen terelték a helyes útra kis tanítványaikat.
– Na ezen is sikeresen túljutottál, Síla, hála a gyerekeknek! – mondta Bio bácsi.
– Elérkeztetek az utolsó próbához, most már elegen vagytok a megoldáshoz. Van három konténerem, ezt felállítom Koszmosz város közepén, és hét nap, hét éjjel alatt el kell érnetek, hogy a város lakói szelektíven gyűjtsék a hulladékot ezekbe a tárolókba.
– Jaj, szegény fejemnek, ezt hogyan oldjam meg? – kesergett Síla.
Már aznap este elmesélte kis társainak a feladatot, és három napig csak gondolkodtak. Végül felsóhajtottak:
– Már csak négy napunk maradt.
Síla nem segíthetett nekik, csak állt a konténerek mellett. Minden jól ment egészen addig, míg az utolsó percben odalépett egy ember egy zacskó üveggel a kezében. A papírgyűjtő előtt kinyitotta a zsák száját. Síla majdnem felsikított, de  nem szólhatott. Az ember kivett egy üveget, de mielőtt bedobta volna, kioldódott a cipőfűzője, és lehajolt, hogy megkösse.  Ekkor vette észre a "Papír" feliratot.
– Jaj, majdnem rossz helyre dobtam az üveget!- azzal arrébb lépett, és a zöld színű edénybe ejtette. Síla tehát a harmadik próbán is sikeresen túljutott. Becsukta a szemét, újra forogni kezdett vele a világ, aztán hirtelen megállt. Egyik szemét félig kinyitotta, és boldogan látta meg anyukája fehér kötényének a szélét. Újra otthon volt. Másnap reggel Bio bácsival beült az elektromobilba, időben indultak el az iskolába.
– Kész van a leckéd, Szutyóka?
Síla morcosan nézett rá.
– Jól van, csak vicceltem. Síla.
Ettől kezdve Síla lett a legjobb tanuló az osztályban, és sohasem késett el többé.

Itt a vége, fuss el véle, gyűjtsd a szemetet szelekíven?

Szalkai Judit Barbara
15 éves – Doboz
dicséret

Ez a bejegyzés 2007 01 08 20:08-kor készült és a következő kategóriákban található: Pályázatok. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.