A változások éve a Legrand Rt-nél

legrand-valtozasokeve01.jpgBIZTONSÁG, KISZÁMÍTHATÓSÁG
10%-os volumennövekedés, 10 milliárd Ft feletti árbevétel: két iránymutató szám a Legrand Rt. idei költségvetéséből. Szigorú rend szerint, a dolgozói létszámot tartva haladnak előre a gondosan kimunkált terveik alapján. Károlyi László vezérigazgatótól először azt kérdeztük, hogy az irányítása alatt eltelt esztendőt hogyan látja: mennyire alakult a saját, ill. a cégvezetés elvárásai szerint?

– Ha egy szóban kellene jellemeznek ezt az évet, azt mondanám: mozgalmas év volt. Egyrészt a világ is változott, másrészt maga a Legrand is. Tavaly évközben olyan változtatásokról döntöttünk, amelyek eredményeként december elsején jelentettük be az új szervezeti, működési formánkat. Szintén a negyedik negyedévtől a Legrand elvárása szerint folyik a beszerzés központosított rendszere. Eredményeinket konszolidáltuk. Érdemes tudni, hogy a Legrand életében külön mérik az ipari termelést, és külön a magyarországi eladás alakulását. Idén január elsejétől új reporting rendszerben működünk, ami a vállalat részterületeinek számokba foglalt összességét, egymáshoz mért számszaki viszonyát jelenti.

– Említette, hogy a Legrandon belül külön kezelik az ipart és a kereskedelmet. Külön-külön melyek a legjellemzőbb eredmények ezeken a területeken?

– Az ipari tevékenységet illetően mintegy 80%-ban exportra gyártunk. Az a termék, amit itt Szentesen tervezünk, ill. gyártunk, az valahol a világ más pontján lesz értékesítve. Az a cél, hogy évről-évre a modernebb technológiákat és a szervezésnek köszönhetően hatékonyabban termeljünk, mert a konkurencia is ezt teszi. Nagyon fontos tehát, hogy a költségeinket kézben tartsuk. A több éves előretervezés stabil és állandó termelési terhelést jelent a vállalat részre. Általában három éves periódusban gondolkodunk, és ha egy termék megszűnik, helyette másikat tervezünk. Nagyon fontos, hogy egy adott évben a tervezett költségszinttől ne térjünk el. Eddig  2005-ben termelékenységjavítás és a költségkülönbözet is a tervnek megfelelően alakult. A kereskedelem hatékonyságot a Magyarországon eladott Legrand áruk alapján mérjük, függetlenül attól, hogy a világ mely részén gyártjuk azokat. Ma Szentesen gyártott termékek kb. 20%-a kerül a magyar piacra, a többit más Legrand gyáregységek adják. Itt egyrészt az árbevétel a fontos mutatószám, másrészt az árbevétel és a költségek különbözete. Tavaly az átalakítások miatt enyhén a tervezett költségvetési számok alatt teljesítettünk, de a nyereségességi részt megfelelően teljesítettük. Ebben az évben magasabb célt tűztünk magunk el, ami 10% volumennövekedést jelent és 15%-os eredményt jelent. Az első három hónap eredményei a tervezett szerint alakultak, viszont áprilisban, májusban érzékeltünk némi megtorpanást, aminek két oka van: az új lakásépítési program okozta csökkenő lakásvásárlási trend, ill. van egy termékkör, amelynek a bevezetését későbbre halasztottuk. Ezek valószínűleg éreztetik hatásukat az éves árbevételben, de az eredményt terv szerint kell teljesítenünk.

– A Legrand termelésén belül a szentesi üzem termelése mennyit tesz ki?

– Ez egy nagyon kicsi részt, de sokkal fontosabb, Magyarország a szerelvény divízióhoz tartozva, amely a Legrandon belül a legnagyobb, Európában kiemelt gyártó bázis. Az itt gyártott termékek gyakran speciálisan magas fokú szakmai tudást igényelnek.

– A szentesi üzem számára mik a legnagyobb kihívások ebben az évben?

– Az új szervezeti rendszer konszolidálása, mert új szervezeti egységeket alakítottunk ki és új működési szabályozások léptek életbe. Lassan elkezdjük a jövő évi tervek készítését is. Nagy kihívás, hogy a költségvetésben megtervezett számokat elérjük, és jól együttműködő, hatékony csapat legyünk.

– Költségvetési számokban mindez mit jelent?

– A teljes árbevételünk 10 milliárd Ft feletti erre az évre, ötszáz fő létszámmal teljesítve, továbbá a piaci részesedésünk növelését szeretnénk elérni, ezért a piaci növekedésnél magasabb volumennövekedést terveztünk. Piaci részesedést szeretnénk szerezni az elektromos szerelvények területén éppúgy, mint az erősáramú szerelőszekrények és szerelési eszközök, vagy a kaputelefonok, kábelcsatornák és hordozható egyéb termékek kínálatában is.

– Fejlesztések szempontjából mit tartogat ez az év Szentesnek?

legrand-valtozasokeve02.jpg– Másfél hónappal ezelőtt volt egy megbeszélés, amikor a következő három év ipari fejlesztési folyamatait átvizsgáltuk. 2003-2005-re vonatkozó három éves terv felülvizsgálatát elvégeztük. A következő három évre is negyedéves bontásokban megterveztük azok terhelési struktúráját. Nagyon jó hír, hogy a jelenlegi termelési nagyságrendet tudjuk biztosítani a szentesi telephelynek, ezen belül jobban fejlesztve egyes területeket. Erősödik majd a műanyaggyártás, a speciális szereléstechnológia. Ezen kívül folytatjuk a különböző sport, kulturális és az egészségügyi tevékenységek támogatását a városban, a hagyományokhoz híven.

– Ez az időszak a kiállítások időszaka is. Mit tartogat ebből a szempontból a cég számára ez az év?

– Az idei évben nem vettünk részt kiállításokon. a KONSTRUMA, INDUSTRIA, BNV ezek azok a kiállítások, amelyeken részt szoktunk venni bizonyos gyakorisággal. Folyamatosan csökken a részvételünk több ok miatt: a rendezvények színvonala, az oda ellátogató vendégek száma, ill. a részvételi költségek ellentétes tendenciát mutatnak. Úgy gondoljuk, hogy másként és hatékonyabban is el tudjuk költeni a kommunikációs költségkeretet. A termékbevezetéseink a második félévre összpontosulnak. Új kezdeményezésekkel tesszük ismertté a Legrand márkát, pl. a partnertalálkozók rendezésével, az általános helyett célirányos rendezvényekkel. Áprilisban volt a barkács áruházak, május végén pedig a professzionális nagykereskedők részére egy ilyen találkozó. Legrand Baráti Kört szerveztünk a különböző partnereink részére és ez a kör folyamatosan bővül. A szervezésnél a helyi, valamint a budapesti bemutatótermünk adottságait is jobban ki szeretnénk használni.

– Milyen új termékeket terveznek, és vezetnek be?

A RANDEVÚ új színekben is megjelent. Folyik továbbá egy új, takarékos termékcsalád bevezetése CARIVA néven, júliustól elérhető vásárlói szinten. A KONTAMODUL most már fehér színben is elérhető, elsősorban a lakossági igények alapján. Ez a termék májusban jött ki, csakúgy, mint bizonyos egyszerűbb kábelcsatornáink, amelyek a klímák telepítésénél használatosak elsősorban. De a második félévben is lesz majd számos újdonság.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.