A Szentesi Bokszgála, pehelysúlyú WBO Interkontinentális címmérkõzés WBO megfigyelõjeként jelen volt Kovács Koko István. Vele beszélgettem a pehelysúlyú öszszecsapás elõtt.

Azt hiszem, a bokszrajongók között nem ismeretlen Koko neve, hiszen amatõrként olimpiát, VB-t nyert, s profi bunyósként is felért a világ tetejére.
– Volt egy Chakon mérkõzés, az eredmény közismert. (KO-s vereség.) Utána szögre akasztotta a kesztyût. Azóta, hogyan telnek a napjai?
– Pályafutásom a Chakon meccsel együtt kerek. Valóban utána befejeztem pályafutásomat. Azóta is a nyilvánosság elõtt élek. Több vállalkozást elindítottam. Van egy éttermem. Nagyon sok területen dolgozom, a médiától kezdve. Tanulmányaimat befejeztem, közgazdász végzettségem van.  Jelenleg is nagyon sok olyan feladatot végzek, illetve dolgozom, mint például az FTC új vezetõségének megalakulásán. A WBO-nál én vagyok az európai alelnök. Ennek keretében voltam itt Szentesen, a pehelysúlyú címmérkõzés fõellenõreként. Németországban van egy kisebb szálloda, ahol társtulajdonos vagyok. Egy kis borászatnak is tulajdonosa lettem. Lényegesen aktívabban élem az életemet, mint sportoló koromban, mert akkor egyetlen egy cél lebegett a szemem elõtt: a gyõzni akarás. Most ezzel szemben, hat-nyolc helyen kell megállni a helyemet.
– Milyen érzés egy magyar versenyzõ ellenõre lenni? Hogy tud ilyenkor egy volt profi bunyós semleges maradni?
– A feladatom és jogköröm a super-veiser jogköre. Semmilyen szinten nem ad még csak lehetõséget sem arra, hogy az eredményt befolyásolni tudjam. Innentõl kezdve a pártatlanság nem kérdés.  Természetesen, mint magyar ember, azért egy kicsivel jobban örülök, ha nyer a hazai bunyós, de csak a mérkõzés végén.
– Megosztotta az ország közönségét az, hogy egy vereség után visszavonult. Nagyon sok profi bokszoló egy vereség után nem hagyja abba. Önt mi ösztönözte arra, hogy szegre akasztotta a kesztyûket. A kor talán? Vagy megunta a bunyót?

– A legfontosabb szempont volt számomra, hogy egy bizonyos kor után ez a sport már nagyon nehéz. Az a tizennyolc év, amit eltöltöttem a szorítóban, minden létezõ címet megnyertem amatõrként és profiként is. Elfogyott belõlem az a fajta tûz, és az a fajta erõ, amivel én azt tudtam folytatni. Ez minden sportoló életében eljön. Nekem 2002-ben jött el.
– Véleménye szerint nem szorul háttérbe az amatõr ökölvívás hazánkban, hiszen egyre több szó esik a profi bokszról?
– Nem hinném. A profi ökölvívás volt elõbb a világon mindenhol. A késõbbiekben a profi ökölvívók felkészítése kapcsán találták ki az amatõr bunyót.  Az amatõr boksz kinõtte magát olimpiai sportággá, és így egy csodálatos sportág jött létre. Most is így kellene kezelni az amatõr ökölvívást. A világon mindenhol így kezelik. Nálunk hoszszú évtizedeken keresztül természetesen nem így kezelték. Az amatõr bunyó mindenhol a világon egy olyan elõszoba, olyan fontos gyakorló idõszak, amely alatt az emberek megszerzik a szakmai tudást, fizikai erõnlétet, a ring tapasztalatot, és aztán váltanak a profi ökölvívásra. A nehezebb körülmények között egy picivel veszélyesebb sportágban érik el a komoly sikereket. Nagyon kevés olyan profi bunyós van, aki hosszú éveket lehúzott az amatõrök között. Nem hiszem, hogy a profi bunyó bármilyen szinten hátrányára lenne az amatõr boksznak. Nagyon sok olyan amatõr bunyóst ismerek, akik azzal a céllal folytatják a bokszot, s azért próbálnak minél jobb eredményeket elérni, hogy a késõbbiekben, profik között pénzre váltsák a tudást.
Varga Zoltán

Ez a bejegyzés 2006 11 08 20:23-kor készült és a következő kategóriákban található: Újság cikkei. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Ugrás a végére, és hozzászólás.A visszajelzések most nem engedélyezettek.