A művem elkészült. Gyönyörködöm, és úgy érzem, megint adtam magamból egy darabot önmagamnak. Megérte. Elfog közben a szomorúság is, ha azokra gondolok, akiknek a felhőszakadás mindenüket elvitt. Nem rég még ők is így néztek szét maguk körül. Így örültek, annak, ami az övék, kemény munkájuk eredményének. Aztán a véletlenen múlik az, hogy hol ér véget meghatározatlan időre a boldogság. Kérem Istent, hogy óvjon meg minket az efajta, s más lehetséges sorscsapásoktól. Futkos a hátamon a hideg, ha egy hasonló víztömegre gondolok, mint ami Boldván van. Itt vagyunk a folyónkkal, ami nem folyik, az árkainkkal és mirhóinkkal, amelyek el vannak tömődve… Szeretnék vidámabb témákra váltani, de most nem megy.

A mai fülledtség igazán embert próbáló volt. A vasárnap reggelből hétfő reggel lesz, már mint a függönyt illetően. Megnyugtatóan haladok, és nekem most ennyi elég. Kellemesen elfáradtam.

Ezzel is megvolnék! Amit elterveztem ezzel a honlappal, azt sikerült véghez is vinnem ma. Úgy érzem, szivet melengető szépségből is akad rajta bőven. Ha én így érzem, másnak is így kell éreznie. Még házimunkára is jutott idő, ez kész csoda. Nagy izgalommal készülök a holnapi szabás-varráshoz. Vasárnap reggelre átöltözködünk, a számítógépek csak néznek, hogy már megint milyen szép lett minden. Kemény meló lesz…
Ma felhívott pár ismerősöm, hogy olvassák a naplót, s hogy nyilván meg vagyok zakkanva, hogy ilyesmit felvállalok. Elmagyaráztam: a blog, azaz a napló a számítástechnika történetének egy jelentős új fejezete. Én is szívesen beleolvasok majd az ő naplójukba, ha lesz.

Iszonyú. Ami ma Londonban történt, bizonyítja, hogy gyanútlanul, bárhol, bármikor megtörténhet. Félelmetes, hogy egy isten tudja milyen ügy okán még mindig ártatlan emberek pusztulhatnak el. Voltaképpen örüljünk, amíg kiélhetünk a fejünkből. Vagyis teljesen jelentéktelen dolgokon töprenghetünk, mint pl. a vásárlás, evés, ügyintézés színe, fonákja és társai. Köztük az átkozott politika, mint minden baj forrása. Amíg jobbat nem találunk ki, mi emberek, addig mindig lesz mitől félni. A hatalmon lévő attól retteg, hogy elveszíti a hatalmát, aki pedig nem birtokolja, az attól, hogy nem lesz képes megszerezni. A két tábor között örlődők pedig attól, hogy melyik fogja őket mégjobban tönkre tenni. Félni tehát muszáj, és addig félünk, amíg teljesen elféljük a jövő értelmét, mert nem figyelünk arra, amiért vagyunk. Ki törődik valójában azzal, hogy a gazdaságot a klímaváltozáshoz igazítsa? S azzal ki törődik, hogy ne szennyezzük tovább saját életterünket? Tehát itt most pont. Az "azt hiszem, hogy a gyerekemnek harácsolok" című fejezetnél végképp becsukhatjuk a naplót. Nem azért, mert nekem sajnos nincs ilyen gondom. De nyilvánvaló: amit az egyik kezemmel eldobtam, azt a másikkal sem adhatom oda.

Ezen a szélfútta napon is el-elgondolkodtam néhány dolgon, miközben utamat róttam. Például életem eddigi legmeghatározóbb történései jártak a fejemben. Mindig próbálom összerakni a tanulságokat, és újraépítkezni azokból. Mindig vannak hibáim, amikre utólag jövök rá. Azt gondolom, nem az a gond, ha az ember hibázik, sokkal inkább az, ha nem okul belőle. Nem szeretném, ha ez rám is igaz lenne. Az a tapasztalatom, hogy az ember az útján addig nem mehet előre, amíg a régi dolgait nem tette rendbe.
Szóval megtanított az eltelt idő sok mindenre. Bánnám, ha nem pont így történtek volna a dolgaim, mint ahogyan történtek.

Kiséri (a városrész, ahol lakom) haszonsétám során meglepő tapasztalatokra jutottam ma. A kertek alatt, mármint a Szegfű mögött a "sűrűben" valaki biztos elveszített néhány elhullott állatot, mert iszonyatos a bűz. Ez a bukéja a szennylé, trágya, esővíz, csatornaszag egyvelegnek, ami a Huszártól lefelé az egész Kisért beterítette ma délután. Azon gondolkodtam, milyen, és mennyi féle baktériumnak, kórokozónak adhat táptalajt környezetszennyezésünk netovábbja. Egyébként is főnek a növének a földben. A rózsákon látszik leginkább. A szirmok olyanok, mint az odaégett rántás. A délutáni levegőtlenség rám, viszonylag egészséges embererre sem hatott jól. Az egyéb szempontból is lehangoló látványokat leszámítva, melyeket célszerűségi okokból nem részleteznék, elég jól, s főleg hasznosan telt a mai napom (is). Szeretem, ha kiszámítható módon nyugi van, vagyis minden szépen zajlik a maga sorjában. Amit hajnalban kezdtem pedzegetni, azzal még mindig várok.

Azért nem leszek mindig ennyire szűkszavú. Elvégre nem az a célom, hogy a világ legunalmasabb naplóját kövessem el. Amiről most beszélni tudnék, az mind ott lesz a lapban, remélem már holnap olvashatják néhányan, aztán szerdán már mindenki. Utána beindul az internet – azaz itt – a nagyüzem. Persze számos más kötelezettségem is lesz a napokban, ez a baj… Baj? Amit írni szeretnék, ahhoz túl fáradt vagyok. Majd holnap. Azaz ma.

Kicsivel jobb a hangulatom mint tegnap. Gyakorlatilag, ha egy órára felálltam a számítógéptől, sokat mondok. Egyszer az adminisztráció visz a sírba!