A Tóth József utca 19. számú “L” alakú, Arany János utcai bejáratú családi ház egykor Szentes egyik legszebb háza volt. Gyakorlott szakemberek kézjegyeit õrzi a torony és míves homlokzata. Érdemes volt rá felnézni a múlt század elsõ felében.
Orvosokat, pedagógusokat, mûvészeket, üzemfejlesztõket… tüntettek ki az évek során Szentesen. Ez év októberében az egyik kitüntetett dr. Rébeli-Szabó József jogász. Szülei Farkas, Rébeli, törzsgyökeres szentesi családok, közismert iparos nemzedékek.
Tisztelt, Kedves Olvasók! A gazdasági válság kemény idõszakát éljük mindannyian. Pártpolitikusainknak remek alkalmat ad ez arra, hogy az ország sorsáért egymást kölcsönösen felelõssé tegyék. Arra is remek alkalom ez, hogy üzeneteket intézzenek a közelgõ választásokra gondolva honfitársaikhoz, hozzánk, hogy milyen frappáns módon fogják megoldani a válsághelyzetet, ha rájuk szavazunk majd.
A Véradók napja alkalmából idén is jutalom vacsorára és kitüntetés-átadó ünnepségre várta a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Vezetősége, az “Együtt a Véradókért Szentesen” Alapítvány, valamint a dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya a térség sokszoros véradóit. A Központi Gyermekélelmezési Konyhán közel százhetvenen vettek részt ez alkalommal, akik már legalább harmincszor nyújtották a karjukat, hogy beteg embertársaikon ily módon is segítsenek.
November 19-én Szirbik Imre polgármester és néhai festőművészünk Tokácsli Lajos lánya, Takácsné Boglárka leplezték le azt az emléktáblát, amely Szentesen, a Kossuth tér 5. szám alatti ház falán örökíti meg: ebben a házban élt és alkotott a művész, városunk díszpolgára.
Igen, sajnos igaz, hogy felgyorsult és átalakult a világunk. Csak kapkodjuk a fejünket a ránk zúduló információözönben. Napjaink feladatokból, kihívásokból és a másokkal való törõdésbõl állnak, különösen ha kapcsolatban élünk, családunk van. Próbálunk megfelelni a minket körülvevõ elvárásoknak. Eközben nincs idõnk feltenni magunknak a kérdést: “jó ez így nekem?”
Örömmel olvastam a szeptemberi számban, a Hungerit elõdjénél, a Barneválnál dolgozókról írt cikket. Személyes ismerõseim, még ma is.
Dr. Bezerényi Dezsõ körzeti orvos szavait idézem. 1968-ban léptem elõször a rendelõjébe, majd nyugdíjazásáig többször. Panaszom után mondta a fenti szavakat. Válaszoltam: “1956. évi mandula mûtétem óta nem dohányzom. Sört havonta – olykor – kétszer, de nem részegségig iszom. Az évek során még újra rákérdezett… Ezután következett betegségem orvoslása.